Mire számítsunk a Jaguar-Land Rover elektromos jövőjét illetően?

0

Azt már biztosan tudjuk, hogy várható néhány igazán különleges modell, melyek között lesznek tisztán elektromosan hajtottak, illetve érkeznek plug-in hibrid verziók is a következő években, de arról nagyon nagy a titkolózás a márkák háza táján, hogy pontosan mikorra is tervezik ezek bevezetését.

A cégcsoportnál a Special Vehicle Operations, vagy ahogyan sokak számára ismert, az SVO munkacsoport felelős a legnagyobb teljesítményű és legexkluzívabb modellek tervezéséért, ők készítik el a kezdeti vízióktól indulva a végleges, gyártósorba kerülő luxusmodelleket. Szomorú, hogy eddig ezek között az autók között nem volt egyetlen egy elektromos sem. Ez azonban állítólag megváltozik, mivel a JLR a közeljövőben – bevezetve az SV nomenklatúrát az elektromos hajtások terén is – plug-in hibrideket és EV-ket is egyaránt be kíván vonni ebbe az elit osztályba.

Ha valaki arra számított, hogy hamarosan érkezni fog a Jaguar i-Pace frissített változata, annak sajnos most csalódást kell okoznunk, erre irányúló tervei ugyanis nincsenek a vállalatnak. A sokkal valószínűbb jelölt az SVO-családba való belépésre a hamarosan érkező XJ szedán, melyet kizárólag teljesen elektromos hajtással szerelve fognak piacra dobni. A dátum, a részletes specifikációk és a látványtervek még váratnak magukra (néhány kémfotón látható álcázott verziót ábrázoló felvételtől eltekintve), de az AutoExpress beszélt Michael van der Sandeval, a Jaguar-Land Rover Special Operations ügyvezető igazgatójával, aki igazán sejtelmesen a következőket mondta:

„Autóink elektromos verzióinak fejlesztésén folyamatosan dolgozunk, legyen szó a teljesen elektromos vagy a plug-in hibrid modellekről. Az i-Pace továbbgondolása nincs tervben, számos más ötleten azonban gőzerővel folyik a munka, melyekről egyelőre nem beszélhetek.”

Az, hogy az i-Pace-szel nem foglalkozik az SVO csapata, annak a ténynek köszönhető, hogy ez a modell egy kifejezetten neki tervezett, rendkívül testreszabott platformra épült, melyet nem használnak más, a márka égisze alatt épülő járműhöz. Érdemes lenne talán a Volkswagen példáját követve elkészíteniük a MEB padlólemezhez hasonló, elektromos modellekhez általánosan alkalmazható platformot. Hátha pont ezen dolgoznak most a mérnökök.

Összefoglalva tehát a fejleményeket, arra következtethetünk, hogy a készülő XJ elektromos szedán formájában egy közvetlen riválisa érkezik a Mercedes-Benz EQS AMG verziójának az elektromos autók piacára, ez pedig mindenképpen jó hír, hiszen egyrészt a vásárló is több lehetőség közül választhat majd, másrészt fenntartja azt az egészséges rivalizálást, ami szükséges a fejlődéshez.

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”