Bizonyos hírek alapján úgy tűnik, hogy a Tesla új, 1 millió mérföldes akkumulátorai először Kínában fognak megjelenni, és a Tesla kínai partnere, a CATL fogja azokat gyártani.
A Tesla a titkos Roadrunner projekt keretein belül dolgozik egy új akkumulátortechnológián. A cél hosszú távon egyrészt az, hogy a cég által gyártott autóiba a saját akkumulátorai kerülhessenek, másrészt az, hogy az előállítási költséget bevigyék a 100 dollár/kWh állomhatár alá. A projekten Jeff Dahn és csapata dolgozik Kanadában, felhasználva a már korábban a Maxwelltől megvásárolt technológiát is.
A Reuters szerint a Tesla új, hosszú élettartamú akkumulátorok bevezetését tervezi a kínai Model 3-ban, ami nem csak tartós, hanem olcsó is lesz egyszerre. Annyira olcsó, hogy az jármű előállítási költsége így már nem lenne magasabb, mint a hagyományos autókénál. Az akkumulátor pedig még az autóból való kikerülése után hosszú ideig szolgálhatna, például az elektromos hálózatba integrálva.
A másik fontos információ, amit megtudhattunk, hogy az akkumulátorokat a Tesla kínai partnerével, a CATL-lel közösen fejleszti és fogja majd gyártani.
Sokaknak nagy félelme az, hogy mi történik az akkumulátorokkal az autóból való kikerülésüket követően. A Tesla egy leányvállalatán, a Redwood Materialson keresztül már dolgozik az akkumulátorcellákban található igen drága fémek, mint a nikkel vagy a kobalt kinyerésén, de addig is energiatárolóként hasznosíthatóak. Láttunk már példát a Teslától az akkumulátorok energiatárolóként való felhasználásáról, 2017-ben Dél-Ausztráliában építettek ki egy ilyen rendszert.
Továbbá a cég a mára már több mint 1 milliós járműparkja energiatárolási kapacitásával szeretne bekapcsolódnia a központi energiaszolgáltatás rendszerébe. A Tesla hosszútávú célja nem csupán az autógyártás, hanem egy komplex energetikai vállalattá válnának.
A most kiszivárgott terveket valószínűleg majd a Tesla várva-várt eseményen, az akkumulátor napon fogják bejelenteni.
Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.