Mindenki úgy segít, ahogy tud a koronavírus ideje alatt

0

De segít! Az EVgo például úgy, hogy 30 százalék kedvezményt adnak a töltési díjból azoknak, akiknek munkájukhoz még mindig autóba kell ülniük, és adott esetben EV-jükkel kell dolgozni járniuk. Ez persze inkább reklám, mintsem kizárólagos feltétel, mindenkinek jár a kedvezmény a járvány ideje alatt. Ennek köszönhetően még olcsóbban közlekedhetnek az e-autósok az USA-ban, de mindenképpen csak akkor induljanak útnak, ha halaszthatatlan dolguk akadt!

Az EVgo nagyjából 800 különböző helyen (köztük 66 nagyváros frekventált részein) 400 V-os (és ennél nagyobb) egyenáramú töltőpontot üzemeltet. Ezek mellett 1000-nél is több 208–240V-os váltóáramú telepített töltővel rendelkeznek országszerte. Ezekkel a számokkal ők az egyik legnagyobb, elektromos autók számára igénybe vehető töltési pontokkal rendelkező töltőhálózat az Egyesült Államokban. Az összes állomásukon lehetőség van mind Chademo, mind pedig CCS (Combined Charging System) töltőfejes csatlakozó használatára, sőt, nemrég San Franciscóban felszerelték az oszlopaikat Tesla-szabványú csatlakozókkal is. Ez az első ilyen jellegű partnerség, ami létre tudott jönni a Tesla és egy töltőoszlop-telepítő vállalat között. A társaságot egyébként az LS Power tavaly év végén megvásárolta, de azóta is folytatják lenyűgöző terjeszkedésüket.

A cégcsoport rövid bemutatása után tehát, ők azok, akik az e-autósoknak 30 százalékos töltési kedvezménnyel szeretnék egyszerűbbé tenni ezt a rendkívül nehéz időszakot. Nemes kezdeményezés, az biztos.

Az EVgo arra kéri az egészségügyi, élelmiszeripari és élelmezési szolgáltatásokat, továbbá a személymegosztással és -szállítással foglalkozó vállalkozásokat, de igazából mindenkit, aki a COVID-19 világjárvány miatt nehézségekbe ütközik, hogy előzetesen telefonon, vagy e-mailben jelezzék feléjük az igényüket a kedvezményre, enélkül nem vehető ugyanis igénybe a 30 százalékos kedvezmény. Az EVgo árazásai államonként is változhatnak, az áram költségeitől függően.

Jonathan Levy, az EVgo üzletfejlesztési igazgatója olyan piacvezető szállítási szolgáltatókhoz fordult, mint a Postmates, a Grubhub, a Seamless és a DoorDash, hogy segítsenek népszerűsíteni a kezdeményezést, ezáltal pedig mindenkihez eljuthasson a kedvezmény lehetősége. Az EVgo korábban már hasonló együttműködést kialakított az Uberrel is. Az igazgató szerint egyszerűen ez a helyes cselekedet ebben a helyzetben, aki nem tesz hasonló lépéseket, az hibázik.

Európában ki lépi meg ezt elsőként? IONITY? Esetleg Magyarországon?

Rozsa Arpad
“Orvostanhallgatóként az egészség védelme mindennapjaim szerves részét képezi. A nyomaték és a hangtalan közlekedés mellett így kifejezetten fontosnak tartom, hogy ne szennyezzük azt a környezetet, melyben mindennapjainkat éljük.”