Bezáratták a Tesla kaliforniai gyárát

2

A kellemetlen hír egy nappal azután érkezett, hogy Elon Musk egy belső e-mailben arról tájékoztatta az alkalmazottakat, hogy az üzem a normális ütemtervben folytatja a termelést annak ellenére, hogy a megyei hatóságok az összes, nem létfontosságú vállalkozás bezárását kérte.

Azonban a kaliforniai Alameda megyei hatóságok kijelentették, hogy a Tesla nem egy „létfontosságú vállalkozás” ezért arra kötelezték a gyártót, hogy a fremonti gyárának tevékenységét a „legalapvetőbb műveletekre” redukálja!

A hatóságok állásfoglalása egyben azt is jelenti, hogy a Teslának a gyártást és a kiszállításokat is fel kell függesztenie a fremonti gyárában egészen a vesztegzár felfüggesztéséig.

Alameda megye seriffjének hivatala az alábbi közleményt adta kis hivatalos Twitter csatornáján: „Az Alameda megyei egészségügyi szervezet definíciója szerint a Tesla nem létfontosságú intézmény. A minimális alapműveleteket továbbra is végrehajthatják.”

Ez a megye egy a kilenc közül, amelyeket vesztegzár alá vontak a járvány miatt. Ebben az esetben csak a leglényegesebb üzletek maradhatnak nyitva, illetve a lakosságnak azt ajánlja a kormányzat, hogy maradjanak otthon, ezzel próbálják a vírus terjedését megakadályozni.

A minimális alapműveletek közé tartozik az eszközök karbantartása, telephely őrzése vagy éppen a fizetés kiutalása. A hatósági intézkedés a lehető legrosszabbkor jött a Tesla számára, mert épp most pörgették fel a Model Y termelését, amelyre nagyobb volt a kereslet, mint az összes egyéb modellükre összesen. 

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!