Az elektromos autók ellenzői sokszor hozzák fel érvként, hogy bezzeg egy ilyen autónál nem olyan egyszerű a lángra kapott kocsi eloltása és hogy a rövidzárlat okozta tüzek miatt is sokkal veszélyesebbek az e-autók. Nem mennék bele ilyen vitákba, főleg hogy a két esetből az első már biztosan nem spontán történt.
Az a bizonyos április 22-i első eset egy hivatalos NIO szervizpontban történt, egy olyan ES8 esetében, ami szélvédő és hátsó lökhárító cserére érkezett a szervizpontba. Az alvázat nem ellenőrizték, hiszen az nem esett bele az ilyenkor ellenőrizendő tételekbe. Sajnos itt kezdődött a gond, hiszen ahogyan az utólag kiderült, az akkupakk bal hátsó részének borítása is megsérült az ütközésben, aminek így károsodott többek között a hűtőrendszere is, valamint a deformálódás miatt rövidzárlat is keletkezett. 7 perccel az akkupakkból szivárgó első füstpamacsok megjelenése után az elektromos tűz is megjelent, de szerencsére sikerült hamar megfékezni azt, személy sérülés nélkül.

A második eset körülményei egyelőre még nem tisztázottak, ez május 16-án este 6 óra felé történt a sanghaji Anting Town lakóövezetében. 2 órás küzdelemben végül sikerült leküzdeni az elektromos tüzet, szerencsére itt sem történt személyi sérülés.

Ti mit gondoltok az esetről? Regisztráljatok a fórumunkon ahol elmondhatjátok a véleményeteket és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/