Horvátországban is fizetősek lesznek az e-autó töltők!

0

Az év végéig fizetőssé teszik az eddig ingyenesen használható elektromos és a hibrid autók töltését Horvátországban ahol jelenleg közel 300 töltőállomás van, mintegy 700 töltővel.

A balkáni ország egyik legnagyobb szolgáltatója a HT – azaz a horvát Telekom – akik nagyjából 125 töltőberendezéssel rendelkeznek. Ezek közül már hét töltőponton fizetni kell a töltésért. A díjszabás percalapú, egy perc töltés kb. 1 kuna, ami átszámolva 45 forint körüli érték (DC).

A másik nagy szolgáltató a HEP is bejelentette, hogy év végéig megkezdik a szolgáltatás megfizettetését – írja a horvát Jutarnji List. A HEP-nek jelenleg 65 töltőpontja van az országban melynek többsége 22 kW-os gyorstöltő.

Továbbá 2019.04.16-án a MOL Csoport tagja, a Tifon helyezte üzembe Draganić Sjever töltőállomásán az első, MOL Plugee márkanév alatt üzemelő gyorstöltőt. A vállalat egyúttal további 6 töltőállomáson is átadott 1-1 gyorstöltőt. A Tifon-kutakon rendelkezésre álló, MOL Plugee márkanevet viselő Efacec gyártmányú DC 50 kW-os gyorstöltők minden releváns töltési szabványt (AC- és DC-töltés) támogatnak, lehetővé téve ezzel különböző elektromos járművek feltöltését. Az AC-töltés legfeljebb másfél órát, a DC-töltés pedig 25-35 percet vesz igénybe. Az elektromos töltők használata a bevezetést követően egy hónapon át (május 16-ig) ingyenes, majd a továbbiakban a normál (AC) töltés 54,90 kuna (kb.2360 Ft), a gyors (DC) töltés pedig 74,90 kuna (kb.3220 Ft) lesz alkalmanként.

A legfrissebb adatok szerint Horvátországban 459 elektromos és 3717 hibrid autót regisztráltak eddig, ami a hazai viszonylathoz nagyon kevés!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!