Tegnapi hírünk volt, hogy a német Handelsblatt értesülése szerint csupán néhány VIP ügyfél fogja júniusban megkapni a megrendelt EQC autóját, az ügyfelek nagyobb részének viszont várakoznia kell akár novemberig is, mert akkumulátorgyártási problémák merültek fel, pontosabban azok számával, hiszen nincsen belőlük elég.

Ám a gyártó szerint szó sincsen késéről, az EQC továbbra is készül a szerepre, amit szántak neki. Ez a helyzet Európára vonatkozik, hiszen az Egyesült Államokban majd csak 2020-ban indulhatnak el a kiszállítások.

Addig is, amíg eljön az idő, a Mercedes-Benz egy kis fagyos csemegével készül az EQC rajongóknak, hiszen jelenleg is téli teszteken van az autó, méghozzá Svédországban, Arjeplogban.


Néhány információ a téli tesztről

Hidegindítási karakterisztika és termál komfort:
Ezen két tulajdonságot a lehető legjobban össze kell hangolnia a gyártónak, ezért alapos teszteknek vetik alá mindkét tulajdonságot. A hideg akkumulátorral történő “hidegindításkor” rendelkezésre álló teljesítménynek elegendőnek kell lennie a jármű működéséhez. A fejlesztők megvizsgálják az e-autó bemelegedési jellemzőit is, mivel a hagyományos belsőégésű motorokkal ellentétben itt nincsen “hulladékhő”. Tesztelik az elő-klimatizálás funkció működését is, amely biztosítja a jármű gyors és hatékony felmelegedését az utazás megkezdése előtt. A fűtési komfort működése is alapos tesztelésre kerül alacsony hőmérsékleten, az optimális hatékonyság és kényelem érdekében.

Elő-klimatizálás:
Ebben az esetben a jármű belsejének, a kormánykeréknek, a hátsó ablakoknak a felmelegítése és -választás függvényében- a vezetőülés vagy az összes ülés fűtésének tökéletesen működnie kell. Számos vizsgálatot hajtanak végre annak érdekében, hogy a hatótávra gyakorolt hatásokat a lehető legjobban kiértékelhessék. Ahhoz, hogy a hatótáv a lehető leghosszabb legyen, ajánlatos az elő-klimatizálás során hálózatra csatlakoztatni az EQC-t, hogy klimatizációhoz szükséges energia a villamoshálózatból származzon, ne pedig a nagyfeszültségű akkumulátorból.

Természetesen a hatótávnak hideg körülmények között is a lehető legjobbnak kell lennie. Ezért a mérnökök megvizsgálják, hogy a hatótávra vonatkozó előzetes számítások és azok kijelzése mennyire pontos. Azt is elemzik, hogy mekkora hatótávot áldozunk fel, amikor a belső teret utazás közben fűtjük. Ebben az összefüggésben további vizsgálatokat is végeznek annak érdekében, hogy megnézzék, milyen gyorsan hűl ki az utastér rövid leállások, pl. vásárlási utak során és mennyi energia szükséges a hőveszteség kompenzálásához. Azt fontos tudni, hogy mindig energia-hatékonyabb, ha a belső hőmérsékletet alacsonyabban tartja a sofőr és mellette működteti az ülésfűtést!

A hó és jég negatív hatásai:

Itt több alkatrész is a vizsgálat tárgyát képezni, elsősorban a töltőnyílás gumi tömítéseit veszik alaposabban górcső alá. Továbbá a mérnökök azt is megvizsgálják, hogy pl. a motorház és a tengelyek hogyan reagálnak a jégre vagy a hóra, ezeket ugyanis megfelelően védeni kell. Megvizsgálják az érzékelők működési hatékonyságát is jeges és havas körülmények között egyaránt. Ezzel összefüggésben a fejlesztőcsapat megvizsgálja az integrált fűtési rendszer működését és azt, hogy az Active Distance Assist DISTRONIC a szokásos módon beavatkozik-e? A cél minden esetben a megbízhatóság biztosítása kedvezőtlen körülmények között.

Együttműködés a hajtáslánc és az ESP között:

A hagyományos meghajtású járművekkel ellentétben az EQC előnye, hogy az ESP mellett az első és hátsó tengelyeken található elektromos hajtóművek (eATS) hozzájárulhatnak a stabilitás kezeléséhez. Interakciójuk ezért alaposan tesztelt az optimális és maximális kezelési stabilitás érdekében.
Hőmenedzsment és töltés a hidegben:

– Svédországban a tesztközpont minden típusú töltőcsatlakozóval fel van szerelve, az otthoni aljzatoktól az AC fali dobozokon át a DC töltőkig. Télen az elő-klimatizálás hatékonysága érdekében a járművezetőknek az EQC-t ajánlott fali töltőhöz csatlakoztatniuk és az villamoshálózatból származó energiát használniuk ehhez.
– Fontos tudni: Nagyon alacsony hőmérsékleten a nagyfeszültségű akkumulátor kevesebb energiát fogyaszt, mivel a kémiai folyamatok a szokásosnál lassabbak. A töltési folyamat során a PTC (Positive Temperature Coefficient Thermistor) néven ismert akkumulátorfűtő rendszer biztosítja, hogy az akkumulátor a lehető legjobb teljesítmény- és hatékonysági tartományban maradjon.
– Az ilyen PTC-k teljesítménye azonban a hűtőközeg belépési hőmérsékletétől függ. Ennek előnye, hogy már maga a komponens is megakadályozza a túlmelegedést, így a további védelmi rendszerek beépítése felesleges.
– Ideális esetben a töltés során a jármű belsejét is lehetséges előmelegíteni. Ez azt jelenti, hogy az EQC tulajdonosoknak nincs szükségük a jeges ablakok lekaparására és nem kell hideg autóba beülniük. A hálózatra kötött autó előfűtése a hatótávra is jótékony hatással van, hiszen az előfűtésre szánt energiát nem az akkumulátorokból kell vételeznie a rendszernek. Az elő-klimatizálás mértékét az MBUX multimédiás rendszer, vagy a Mercedes me App segítségével lehet szabályozni.

Várjuk a véleményed az új fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. Regisztrálj még ma! “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/