Most már a kutyák is biztonságban lehetnek a Teslákban

0

Folyamatosan érkeznek a frissítések a Tesla modelljeihez. A héten már megírtuk, hogy holttérfigyelő és GPS alapján behajló tükrök frissítése érkezett a három Tesla modellhez.

Most pedig megérkezett a sokak által várt Dog Mode és Sentry Mode. A Dog Mode egy kibővített állóklíma mely a háziállatok védelmére került az autóba. Többször hallani lehetett már, hogy kutyát, macskát rosszabb esetben gyereket hagytak az emberek az autóba. Nyáron ez nagyon kellemetlen tud lenni, ugyanis percek alatt fel tud forrósodni az autó utasterében a levegő. A Tesla ezt is megoldotta, mégpedig úgy, hogy a légkondi aktiválásával egy elviselhető hőmérsékletűre hűtí vagy fűti az autót. A kijelzőn pedig megjelenik egy felirat, melyen figyelmezteti a járókelőket, hogy a bent tartózkodó személyek vagy állatok biztonságos hőmérsékleti adottságok közepette élvezik az gépkocsiban tartózkodást. Az autó tulajdonosa értesítést kap mihelyst az autó akkumulátor töltöttségi szintje 20% alá csökken.

A másik hasznos újítás pedig a Sentry Mode, mely egy örző-védő mód a Teslák esetében. Jelenleg még csak az első amerikai Model 3-asokon érhető el a Sentry Mode-ot tartalmazó frissítés, de hamarosan minden 2017 utáni S és X modell is megkapja a frissítést. Alapkövetelmény az Autopilot 2. A Tesla által kiadott hivatalos leírás szerint a Sentry Mode bekapcsolásával a Tesla készenléti állapotba kapcsol és folyamatosan figyeli a közvetlen környezetét. Amennyiben pedig valamilyen fenyegetést észlel, egyből feléled és egy figyelmeztetést jelenít meg a kijelzőn melyen az áll, hogy a Sentry aktiválódott és a  kamerák rögzítik az eseményeket.

Ha a Tesla további fenyegetést tapasztal (ablakbetörés, autó emelése), akkor aktiválódik a riasztó rendszer és maximális hangerőn valamilyen zenét fog játszani. Ezzel pedig felkelti a környezetében levő emberek figyelmét és az autó tulajdonosának is értesítést küld a saját Tesla applikáción keresztül az autó.

[vc_video link=”https://youtu.be/iMJQpoExVaw” align=”center”]

Azonban, hogy képi anyagot tudjon menteni, elengedhetetlen egy USB aljzatba dugott adattároló.

Még mindig meglepődik, hogy a Tesla milyen újításokat tud bemutatni egy-egy frissítés alkalmával. A legtöbb nagyobb gyártó sajnos még egy utólagos Apple CarPlay aktiválásra is képtelen, még akkor is, ha az autó fel van készítve az okostelefon fogadására. Ha pedig meg tudja oldani, akkor pedig horror összeget kér el ezért a mutatványért!

Ide kattintva csatlakozzatok a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!