A Peugeot egy új elektromos sportautót mutathat be a Genfi Autószalonon

0

Már biztos, hogy a Peugeot az új 208 és annak elektromos változatát kiállítja a Genfi Autószalonon, viszont ha hihetünk a pletykáknak akkor nem csak ez lesz az egyedüli elektromos modell a Peugeot standján.

Valami érdekességgel is készül a francia gyártó a márciusi autószalonra, ugyanis egy meglehetősen érdekes Twitter-bejegyzéssel rukkoltak elő a napokban. A bejegyzéshez egy mondatot: „tíz évvel ezelőtt volt egy ötletünk, ami ma már a meggyőződésünk” és egy 2010-ben bemutatott SR1 tanulmány képét is csatolták.

Akkoriban a sportos roadstert hibrid hajtáslánccal álmodta meg a gyártó. 1.6 literes THP erőforrással, melyhez egy 95 lóerős elektromotort is társítottak. Ebből a koncepcióból azonban semmi nem lett, de a történet megismétlődhet. Tisztán elektromos meghajtással, hisz ez a meggyőződése a Peugeotnak is. Hogy pontosan mire is gondoltak a franciák azt még nem tudjuk, de a márciusi Genfi Autószalonon kiderül.

[vc_gallery interval=”5″ images=”55732,55731,55733,55730,55734″ img_size=”full”]

Bízom benne, hogy tényleg egy tisztán elektromos modellt állítanak ki a nagyközönség elé. De egyben remélem, hogy nem olyan tiszavirág életű lesz mint a Peugeot Legend koncepciójuk, melyből nem lesz semmi.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!