Viszik a Nissan Leaf e-Plus limitált kiadást mint a cukrot

0

Január 9-én hajnalban (helyi idő szerint) pedig bemutatták a Las Vegasban tartandó CES kiállításon a modell legújabb változatát, melynek a legfőbb tulajdonsága a nagyobb kapacitású akkumulátor.

A leginkább várt hír az akkumulátorról és a hatótávolságról szólt, ugyanis néhány évvel ezelőtt körülbelül 60 kWh körül vártuk az újdonságot. Most azonban úgy tűnik, hogy a Nissan egy kicsivel nagyobb aksit pakolt az autóba. Egészen pontosan 62 kWh-t, ami az árkategóriájában a legújabb versenytársakkal egyenértékű. A 62 kWh 40%-al több, mint a 40 kWh-s verzió ezáltal 364 kilométer a megtehető hatótávolság EPA tartományban (WLTP – 385 km) Míg a 40 kWh-s verzió hatótávolsága 243 km. Kazuhiro Doi, a Nissan kutatás-fejlesztési márkaigazgatója elmondta, hogy az akkumulátort még mindig az AESC (Automotive Energy Supply Corporation) készíti a kezdetektől a cellákat, Tennessee-ben, a Smyrna nevű város melletti üzemben. Az AESC pedig a Nissan leányvállalata. Az akkumulátorcsomag majdnem ugyanolyan méretű és elhelyezkedésű mint a 40 kWh-s verzióban, ezért az autó külső illetve belső méretei változatlanok maradtak. A Leaf e+ 62 kWh-s akkucsomagja 288 cellából épül fel, míg a 40 kWh-s csupán 192 darabból. Köszönhetően a növekvő energiasűrűségű celláknak, fizikailag alig igényel nagyobb helyet az új, nagyobb kapacitású akkucsomag.

Technikai érdeklődésű olvasóinknak ajánljuk figyelmébe az új Leaf akkucsomagját, pontosabban annak összeszerelését bemutató cikkünket!
Visszatérve a mostani cikk témájához, a nagyobb akkus Leafből készültek úgynevezett különkiadások is, amik közös jellemzője a limitált példányszám és a magas felszereltség. Nem is csoda, ha ezek minden típusból gyorsan gazdára találnak! A 62 kWh-s akkucsomaggal szerelt Leaf esetében pedig két ilyen limitált széria is bevezetésre került:

LEAF 3.ZERO
LEAF 3.ZERO e+

A fenti két kivitelt mi is részletesen bemutattuk egy cikk keretében. A Nissan a LEAF 3.ZERO felszereltségű modellekre csak Európából több, mint 3000 darabos rendelést kapott, az elérhető darabszám pedig csupán 5000. Így igencsak sietnie kell annak, akinek ilyenre fáj a foga. Gondolom senkit nem lepünk meg, ha elmondjuk, hogy a már leadott rendelések közel fele Norvégiából érkezett…

A LEAF 3.ZERO kezdőára 12 390 000 HUF, míg LEAF 3.ZERO e+ Limited Edition 14 300 000 HUF ártól érhető el. Mindkét különleges változat rendkívül jól felszerelt. Árlista ide kattintva érhető el!

Keresel egy helyet, ahol elmondhatod amit gondolsz? Ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!