Már több mint 10 ezer zöld rendszámos autó található ma Magyarországon

0

A tavaly októberi rekord után kicsit visszavett a tempóból a zöld rendszám terjedése. Azonban a decemberi hónapot így is megelőzte a január!

A lenti táblázatban látni, hogy január 31-ig 10.036 darab zöld rendszámot adtak ki, azaz 476 darab környezetkímélő autó kapott ilyen megkülönböztető plakettet januárban.

Aggodalomra semmi ok, ugyanis 2018. október 29. 08:01 perctől pedig újra lehet pályázni az  e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. által lebonyolított, az „Elektromos gépkocsi beszerzésének támogatása” (GZR-D-Ö-2018) című pályázatra, ami az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére egyszerűsített feltételrendszerrel és pályázati tartalommal érhető el. A támogatást magánszemélyek és jogi személyek részére tisztán elektromos személygépkocsik, legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tisztán elektromos tehergépkocsik és/vagy L7e-CU kategóriájú áruszállításra tervezett nehéz emelt teljesítményű kvadok vásárlásához lehet felhasználni. A támogatás mértéke a beszerzés időpontjában érvényes bruttó eladási ár 21 százaléka, de legfeljebb 1,5 millió forint lehet. A támogatás csak a 20 millió Ft bruttó vételárat meg nem haladó gépjárművekre igényelhető. A támogatás mind új autó, mind tesztautó vásárlás esetén alkalmazható (max. 6000 km és/vagy 180 nap).

Ide kattintva pedig látható, hogy mely tisztán elektromos autókat lehet ma Magyarországon megvásárolni állami támogatással.

Jól látható, hogy ma Magyarországon a zöld rendszámos autókból a tisztán elektromosak vannak többségben.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!