Jóval 8 ezer fölött a zöld rendszámos autók száma Magyarországon

0

2015 szeptember eleje lehetett mikor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bejelentette a zöld rendszámot a környezetkímélő gépkocsikhoz, szeptember 10-től pedig már igényelhetni is lehetett a megkülönböztető palettát. Akkor még sokat nem lehetett tudni a zöld rendszámhoz párosítandó kedvezményekről és nagyon kevés érintettje is volt az új rendszám bevezetésének.

Azóta eltelt pár év és a jogalkotók pedig különböző kedvezményeket, jogosultságokat rendeltek a zöld rendszámhoz. Bátran kijelenthetjük, hogy sikeres a zöld rendszám! A számokat elnézve, nem csoda, hogy Anglia is be akarja vezetni a “zöld rendszámot”.

Közel egy hónapja mutattuk be a legutolsó statisztikát, melyből kiderült, hogy szeptember végéig 7.916 darab zöld rendszámot adtak ki, ebből pedig 3.522 darab a tisztán elektromos gépkocsi!

Ma pedig a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya ismét extra gyorsasággal elküldte az októberi adatokat. A lenti táblázatban látni, hogy október 31-ig 8.482 darab zöld rendszámot adtak ki, ebből 3.773 volt a tisztán elektromos gépkocsi.

Ez a szám pedig rekord gyorsasággal fog tovább növekedni, ugyanis az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére 2018. október 29-én 8 órától egyszerűsített feltételrendszerrel és tartalommal érhető el az autósok körében népszerű másfél millió forintos támogatás. A korábbiaktól eltérően az elektromos gépjármű kizárólag a Támogatói Okirat hatályba lépése után szerezhető be, a benyújtás során nem kell konkrét típust kiválasztani. Egyszerűbbé vált a pályázatok beadása: míg előzőleg minden dokumentumot eredeti példányban is be kellett küldeni, most már elegendő  csak a cégszerűen aláírt és keltezéssel ellátott pályázati nyilatkozatot egy eredeti példányban postai úton eljuttatni a lebonyolító szervhez. 

[ult_buttons btn_title=”Támogatnál minket? Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Ftamogatas%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!