e-Mobi Roadshow Balatonfüreden – ott voltunk

0

Szombat reggel szakadt az eső. Gondoltuk, hogy a balatonfüredi e-Mobi nyári Roadshow-t és a Borhetek nyitányát is szépen elmossa az eső. Azonban 10 óra körül meggondolta magát az időjárás, felszakadozott a felhőzet és kisütött a nap.

Lassan irány Balatonfüred! A nap első meglepetése a Zákonyi utcai mélygarázsban ért, mikor láttam, hogy az ottani 5 oszlopos töltőállomásoknál csak kettőt foglal elektromos autó. Végre kitáblázták a parkolókat tiltó táblákkal! Ezúttal is egy nagy köszönet jár a Probio Zrt.-nek ezért a lépésért! A kellemes szombatot egy nagyon finom fagyival folytattuk, majd a Vitorlás tér felé vettük az irányt az e-Mobi standjához. Ahol az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. nyári Roadshowja búcsúzott a Balatontól.

Az e-Mobi idén már második alkalommal tért vissza Balatonfüredre. Az eső ellenére 11 órától sötétedésig várták az elekromobilitás iránt érdeklődőket, ahol a látogatók megismerkedhettek az elektromos autózással, kipróbálhatták a Flike szimulátort és versenyezhettek a Slotting pályán, és a családosokra is gondolva, különböző gyerekfoglalkozásokkal várták a vendégeket.

Ebéd után pedig csatlakozott Győrfi Pál is (akárcsak múlt héten Balatonkenesén), aki az e-Mobi egyik elektromobilitás nagykövete.

Győrfi Úrral nagyon jót beszélgettünk, mivel Ő is egy teljesen elektromos Mercedes-Benz B250e autóval rója a mindennapokat. Egyből megvolt a kezdő téma!

Az e-Mobi nyári Roadshow utolsó állomása augusztus 25-én lesz Nyíregyházán a Vidor Fesztivál idején. Így a környékben élők is megtapasztalhatják az elektromobilitás élményét!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]