Nagyon úgy tűnik, hogy az Infiniti tényleg komolyan gondolja az elektromos autózást. Még év elején arról írtunk, hogy a Nissan prémiummárkája hamarosan csak és kizárólag elektromos meghajtású autókat fog gyártani, majd február elején Carlos Ghosn a Renault-Nissan-Mitsubishi vezérigazgatója megerősítette, hogy a következő években több darab tisztán elektromos modell érkezhet a Nissan-tól és az Infiniti-től.

Pár napja pedig a gyártó által kiadott közleményben arról árulkodnak, hogy augusztus 23-án mutatják be teljesítményspecifikus tanulmányukat, mely elektromos meghajtással büszkélkedhet. Ez a tanulmány elkészítése pedig egyértelmű jele annak, hogy mire is készül a jövőben az Infiniti.

Egyelőre a modellről nem sokat árultak el, de az már most biztos, hogy magasra teszik a lécet. Ugyanis ez lesz az első olyan autó, amely már a márka új főtervezője, a BMW-től elcsábított Karim Habib nevéhez fűződik.

[ult_buttons btn_title=”Hirdess nálunk! Katt ide!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fmediaajanlat%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#06c100″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#06c100″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_border_style=”solid” btn_color_border=”#06c100″ btn_color_border_hover=”#06c100″ btn_border_size=”1″ btn_radius=”3″ btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#06c100″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]

A hivatalos közleményben az áll, hogy a jármű tökéletesen szemlélteti  majd a márka azon törekvéseit, hogy a lehető legélvezetesebb vezetést és legjobb teljesítményt hozzák ki az elektromos hajtásláncokból. Habib megemlíti, hogy a tanulmány bizonyos tulajdonságai már a jövőben érkező modelleknél is megfigyelhetők lesznek, vagyis a soron következő Infiniti modellek erőteljesek és hatékonyak lesznek, miközben nem mellékes módon élvezet lesz őket vezetni

Hogy mire lesz képes a gyártó, az persze csak a tanulmány, és az azt követően érkező modellek bemutatója után derül majd ki, mindenesetre a jelek kifejezetten biztatóak.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]