Az SF Motors két új, nagy hatótávú SUV tanulmányautót jelentett be.

0

Érkezik az SF5 (közepes méretű crossover) és az SF7 (teljes értékű SUV).

Az SF Motors főhadiszállása kaliforniai Santa Claraban található és a Chongqing Sokon Industry Group leányvállalata. Még idén tervezik, hogy beindítják az előfoglalási rendszerüket és 2019-től pedig már a kiszállításon gondolkodnak. Ez egyelőre az SF5 (kék) esetében érvényes, hírek szerint az SF7-ről (fehér) még nincsenek információk.

A gyártáshoz is megvannak már a helyszínek: Chongqing, China és az Államok-béli Indiana, ahol eredetileg Hummereket terveztek gyártani. Ígéretes tény, hogy a fejlesztési vezető Martin Eberhard, aki 2003-ban a Tesla egyik alapító tagja valamint akkori vezérigazgatója volt és egészen 2009-ig ott is dolgozott.

Az autók a 21700 akkumulátor cellákra épülnek és 150-200 ezres gyártási volument terveznek. Az SF7 három másodperc alatt gyorsulna 100 km/h-ra, amit 4 elektromos motor tenne lehetővé. A hatótávot 500 km-re, a teljesítményt 1073 LE-re tervezik az SF7 esetében. Az SF Motors azonban nem csak akkumulátor vásárló akar lenni, hanem fejlesztési pénzeket is ölne a szilárdtest akkumulátorok fejlesztésébe.

Forrás: insideevs.com

[vc_video link=”https://youtu.be/uwufTpKixwk” align=”center”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!