Már biztos a Mazda Wankel-motor szerepe

0

December elején mi is felvázoltunk egy lehetséges megoldást, hogy miként térhet vissza a híres Wankel-motor a mindennapokba. Akkor még csak találgatták, suttogták, hogy hatótáv-növelő szerepet kaphat a Mazda elektromos autóiban.

Mint ismeretes, a gyártó is megkezdte egy elektromos-meghajtású autó kifejlesztését, ebben pedig a Wankel-motor is helyet kaphatna mint hatótávnövelő. Most azonban szinte biztos, hogy ehhez a szerephez fog jutni a Mazda sokak által kevésbé hatékonynak vélt Wankel-motorja ami akár már 2019-ben megérkezhet. Martijn ten Brink, a Mazda európai részlegének értékesítési és ügyfélszolgálati alelnöke adott egy interjút a az AutoRAI-nak, ahol arról beszélt, hogy a „A Sustainable Zoom-Zoom 2030 stratégiánknak köszönhetően világos tervünk van a jövőre nézve, melynek egy elektromos autó is a részét fogja képezni, pusztán azért, mert vannak piacok, ahol erre komoly igény mutatkozik”

Martijn azt is megerősítette, hogy továbbra sem áll szándékukban hátat fordítani a belsőégésű motoroknak, sőt „Saját meggyőződésünk szerint a belsőégésű egységeket nagyon korai lenne még leírni. 15-25 év múlva is ott lesznek az autókban, egyszerűen azért, mert a hibrid és plug-in hibrid rendszereknek szükségük lesz rá.”

Továbbá elmondta, hogy az elektromos autó már jövőre bemutatásra kerülhet, egy új, kisautók számára készített moduláris padlólemezzel ami méretben a Mazda 3-hoz passzol. A Wankel-motor pedig, egy egyrotoros változatú, horizontális elrendezésű egység érkezésében fog debütálni, ami a hatótávnövelő szerepét fogja betölteni.

forrás: Motor1

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!