Nem lesz plug-in hybrid Aston Martin

0

Még nyáron az Aston Martin háza tájáról olyan pletykák érkeztek, hogy elektromosításba kezdenek. Akkor írtunk is róla, hogy piacra akarnak dobni egy teljesen elektromos modellt, ami szigorúan limitált kiadásban lesz elérhető. Abban az időben felmerültek a pletykák, hogy a többi modelljüket pedig valamiféle plug-in hybrid hajtással látnák el.

Nemrég Andy Palmer vezérigazgató arról beszélt az AutoExpressnek, hogy esetükben teljesen tiszta a képlet, ugyanis csak a tisztán hibrid modellek érkezése jöhet szóba elsőként.

„Nem látom értelmét, hogy autóinkat plug-in hybrid rendszerrel kínáljuk. Semmi szükség arra, hogy a már meglévő komplex és drága motorjaink fejlesztése mellett egy még drágább és még komplexebb rendszert integráljuk a képletbe. A pénzünket és a tudásunkat inkább a tisztán elektromos járművekbe invesztálnánk, ami a végcélunk! Jelen pillanatban abban reménykedünk, hogy az általunk fejlesztett hibrid rendszer elegendő tisztán elektromos hatótávolságot biztosít majd ahhoz, hogy városi környezetben alkalmazható legyen.”

„Megvan rá az esély, hogy a piacra dobjunk egy teljesen elektromos modellt, de jelen pillanatban számos kihívással állunk szemben. A legfőbb, az az akkumulátor. Ami érdekessé teszi a történetet az az, hogy az elektromos autók három másik kulcsfontosságú tulajdonsága, a súly, az aerodinamika és a gördülési ellenállás olyan dolgok, amikben a sportautógyártók – így mi is az élen járunk. Úgy gondolom, hogy mindez előnyt biztosít számunkra olyan más gyártóbbal szemben, akik szeretnek nagy szavakat használni. Mint például a Tesla. Véleményem szerint relatíve könnyen odaérhetünk a szintjükre”

 

[ult_createlink title=”Regisztrálj a fórumunkba! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Legyél Vendégblogger! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”][ult_createlink title=”Kövess minket a Facebookon is! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:18px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!