eHighway – kamionok amik trolibuszként haladhatnak

0

A Siemens még 2012-ben mutatta be egyedi, eHighway névre keresztelt újdonságát. A Siemens eHighway rendszere ötvözi a villamosított vasút hatékonyságát és a tehergépkocsi rugalmasságát egy hatékony, gazdaságos és környezetbarát szállítási megoldássá. Németországi Hessen tartománya bízta meg a Siemens céget az e-autópálya megépítésével, amit először az A5-ös autópályán terveznek üzembe helyezni. A frankfurti reptéren található átrakodó állomást fogja összekötni a Damstadt/Weiterstadt csomóponttal.

A forradalmi új találmányt először tesztelik élesben Németország nyilvános úthálózatain. A Siemens a tervezésért és a megvalósításáért felel majd, persze opcionálisan a rendszer üzembentartójaként is tevékenykedhet. Az új rendszer az ELISA, azaz a „Villamosított, innovatív autópálya-teherforgalom” projekt keretében valósul meg a Szövetségi környezetvédelmi és nukleáris biztonság minisztériuma égisze alatt. A projektet a hesseni közlekedési infrastruktúrát is kezelő Hessen Mobile felügyeli majd.”

Először egy 10 kilométeres szakaszt építenének, üzembe helyezését 2018-ra tervezik. A várható költségekről egyenlőre nem hoztak nyilvánosságra semmit. Arra számítanak, hogy a hibrid hajtású teherautók fogyasztását felére csökkentheti az új rendszer, amit persze a tisztán elektromos járművek is igénybe vehetnek.

A Siemens szerint: „Az eHighway kétszer hatékonyabb közlekedési mód a belső égésű motorokkal szemben, hiszen nemcsak az energiafogyasztást, de a lokális légszennyezést is jelentős mértékben csökkenti. A rendszer szívét a kamionok tetején elhelyezett intelligens pantográf képzi, mely hatékonyan együttműködik a jármű hibrid hajtásláncával. A felsővezetékből nyert áramnak köszönhetően a teherautók lokális károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhetnek, a felső vezetékek nélküli útszakaszokon pedig önműködően a hibrid erőforrásra válthatnak.”

 

[vc_video link=”https://youtu.be/fmcMmYdF6lA” align=”center”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!