Személy szerint nagyon vártam, hogy az első komolyabb kínai elektromos autókat megtörjék az Euro NCAP töréstesztjén. Biztos vagyok benne, hogy ezek az autók nem egy 1992-es Daewoo Racer szintjén állnak, mint azt sokan feltételezik.
A NIO-t biztosan nem kell bemutatni és első autójukat, az ES8-at sem. Ez az a típus ugyanis, amivel a márka be akar robbanni Kína után az európai piacra.
Az európai újságírók és autóguruk a kontinensen elsőként Norvégiában próbálhatták ki az ES8-at, néhány napja. A tesztvezetések első köre egy betonos tesztpályán zajlott (Eggemoen reptér, Oslo mellett), ahol klasszikusnak nevezhető feladatokon keresztül lehetett megismerni az ES8 képességeit, mint a gyorsulás és a kezelhetőség. A másik helyszín sem volt éppen unalmas, itt egy off-road pálya kipróbálására volt lehetőség. Az autó minden tekintetben kivívta a tesztelők elismerését.
Amit eddig nem lehetett tudni, hogy az ES8 mennyire felel meg az európai törésteszteknek. Melynek legjobb vizsgálati metódusa az Euro NCAP (European New Car Assessment Program) törésteszt. A vizsgálatokat el is végezték, vagyis jó alaposan összetörtek pár ES8-at, minden szükséges irányból:
A felvételeken látottakat mindenki ítélje meg maga, azonban az egyes szempontokra kapott pontszámokkal nem érdemes vitázni. Az ES8 a legjobbak között szerepelt. Ebben vélhetően nagy szerepe van annak is, hogy az ES8 karosszériája teljes mértékben megerősített alumínium-elemekből áll
A frontális ütközést szokásosan egy MPDB eszközzel (Mobile progressive deformable barrier) végezték el. Az ES8 utastere stabil maradt az elülső ütésvizsgálat során. A próbabábu adatait leolvasva kijelenthető, hogy a vezető és az utas térdének és combcsontjának jó a védelmi szintje.
Természetesen megvizsgálták a vészfékezést (AEB – Automatic Emergency Braking) is, 60 km/h sebesség mellett. Az ES8 AEB rendszere jó teljesítményt ért el a veszélyeztetett úthasználók védelmében, valamint a járművek feltételezett egymással való ütközési szituációiban egyaránt. A vezetőtámogató rendszerek segítségével a Safety Assist kategóriában 92 százalékot hozott a NIO ES8.
Talán ezen eredmények is hozzájárulhattak ahhoz a mostani bejelentéshez is az IAA-n, melynek értelmében a Sixt (mint Európa egyik legnagyobb autókölcsönzője) hamarosan induló robottaxi (MaaS – Mobility-as-a-Service) szolgáltatásának is az ES8 adja majd az alapot.