Egyre nagyobb gondban van a Nissan a kínai piacon

0

A BYD idei agresszív árcsökkentései után egyre nagyobb gondban van a Nissan a kínai piacon. Ennek egyik korai előszele, hogy bezár egy gyárat Kínában a japán gyártó, mivel nehezen tud lépést tartani a kínai rohammal.

A kínai BYD nevét egyre több hétköznapi ember ismeri meg, még akár olyanok is, akik nem feltétlenül érdeklődnek az elektromos autózás iránt. Az viszont biztos, hogy sokat tesz a fejlődése érdekében a BYD, ez nem vitás és ezek közül is a legtöbbet saját hazájában, Kínában tudja produkálni. Ezek közül az egyik legismertebb, a Honor-sorozat bevezetése volt, melynek célja a belsőégésű motorral szerelt autók árszintjére vinni az elektromos autók árát, ezzel pedig minden érdeklődőnek megadni a lehetőséget a választásra.

Az ilyen megmozdulások nagyon jók, legalábbis a potenciális vásárlók szempontjából mindenképp. Azonban mint minden háborúban, itt is lesznek és már vannak is olyanok, akik elszenvedői a folyamatoknak. Tipikusan itt a külföldi autómárkáról beszélhetünk, legyen szó amerikai, japán, vagy éppen európai márkáról. Ezeknek a vállalatoknak a bevételeik igen jelentős része a mai napig Kínából jön, így aki nem figyel az itteni igényekre, jelentős pénzeket fog bukni.

Ezúttal a japán Nissan sínylette meg a kialakult helyzetet, akiknek a teljes éves bevételük közel harmada Kínából jön. Miután 2022-ben Kínában (piaci részesedés alapján) kicsúszott az öt legnagyobb autógyártó közül, a Nissan gondjai egyre súlyosbodnak. A Nissan eladásai 16 százalékkal estek Kínában tavaly és ez a tendencia 2024-ben is folytatódott. A japánok eladásai további 2,8 százalékkal estek vissza a múlt hónapban, Kínában mindössze 64 233 járművet adtak el.

Nissan Ariya

Az eladások tehát esnek befelé, ami nem tesz jót a döntéshozók kedvének sem, akik ezúttal komoly lépésre szánták el magukat a csökkenő költségek miatt: bezárják egyik kínai gyárukat (Changzhou-i üzem) mivel a gyár több autót épít, mint amennyit el tud adni.

A létesítmény a Nissan kínai gyártási kapacitásának mintegy 8 százalékát teszi ki, éves kapacitása pedig körülbelül 130 000 darab. A kínai Dongfeng Motorral közös vállalata keretében a Nissan nyolc gyárral rendelkezik a régióban. Teljes éves kapacitása körülbelül 1,6 millió, ami kétszerese a Nissan 2024-es pénzügyi évre tervezett értékesítési adatainak. Ez rengeteg feleslegesen legyártott autót jelent, így valahol érthető a Nissan döntése.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!