Míg a belsőégésű autók esetében a 100 km-re vetített fogyasztás a mérvadó, az elektromos autók esetében ugyanez a kérdés a hatótávra vonatkozik, vagyis milyen távolság tehető meg egy adott autó teljesen teletöltött akkupakkjával. Ahogyan belsőégésű autók esetében, úgy az elektromos autók esetében is hivatalosnak elfogadott mérési metódusok útján tájékozódhatunk a vonatkozó értékekről és ahogyan a hagyományos autók esetében is, úgy az elektromos autóknál is van némi füllentés-szaga ezeknek a mérési szabványoknak.
Elektromos autóknál két hivatalos, elfogadott szabvány van: a WLTP és az EPA. Előbbi Európában, utóbbi Észak-Amerikában használatos és ezt szokták a pontosabbnak is elfogadni. Van még a kínai szabvány is, de az annyira megengedő módszertanokon alapul, hogy azt még a laikus is megmosolyogja sokszor.
Az elektromos autók esetében a kihívást mindig a komfortzónán túl autózás jelenti, vagyis amikor töltőhálózatokra utalva kell elutazni távolabbi célunkhoz. Itt sokat számít, hogy milyen a töltőhálózat, milyen oszlopok találhatóak ott és persze hogy az autó mit tud (töltési teljesítmény és akkukapacitás). Akit érdekel a téma, az bizonyára tudja, hogy az elektromos autók a városi környezetben fogyasztanak igazán jól, míg autóúton, vagy pályán már erősebb fogyasztási adatok jöhetnek ki a matek végén.
Az Államokban tevékenykedő Consumer Reports éppen ezen okból fogott nemrég 22 elektromos autót és teljesen feltöltött akkukkal nekiálltak vezetni konstans 70 mérföldes (112 km) óránkénti sebességgel, míg azok teljesen meg nem álltak.
Nézzük a legrosszabbul teljesítőket, ezek az autók igen erős eltérést mutattak a teszt során, mint a gyárilag megadott értékek. A legrosszabbul a Ford F150 Lightning szerepelt, ez 81 km-el tudott kevesebbet produkálni. Ezt a típust követte a Lucid Air (64,3 km-es különbség), majd a Tesla Model S (62,7 km-es mínusz).
A legjobbak között volt a Mercedes-Benz EQE (+115 km), a BMW iX M50 (+75,6 km) és a Rivian R1T (+32 km). A többi tesztelt autó és gyártója (Audi, Genesis, Hyundai, Kia, Lexus, Nissan, Subaru, Volkswagen) pluszban, vagy éppen mínuszban szerepelt a gyári adatokhoz képest, de mindig 30 km-es távolságon belül. Az alábbi képen minden résztvevő eredménye megtekinthető!
A CR által tesztelt összes autót névtelenül vásárolták helyi márkakereskedésektől. A tesztelés megkezdésekor a külső hőmérséklet 21 és 32 °C között volt, a gumiabroncsok nyomását a gyári előírásoknak megfelelően állították be, a járműveket egy garázsban előkondicionálták, a klímaberendezést pedig 22 fokra állították.
A CR megkereste a rosszul teljesítő autógyártókat, hogy észrevételeket tegyenek megállapításaikkal kapcsolatban, de egyikük sem válaszolt a cikk közzététel időpontjáig.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!