Hivatalos: Kecskeméten is gyártani fogják a szuper hatékony Mercit

0

Szeptember elején mutatta be a Mercedes-Benz a tisztán elektromos CLA koncepcióváltozatát a müncheni IAA rendezvényen, amit belső körökben csak „egyliteres autónak” becéznek a gyáriak a kiváló, 12 kWh/100km-es fogyasztása miatt.

A napokban pedig újabb hírek kaptak szárnyra, amit a Mercedes gyártási vezetője, Jörg Burzer árult el az Automobilwoche-nak. „A tisztán elektromos, MMA platformra épülő CLA sorozatgyártása az évtized közepén indul el Rastattban” – Burzer szerint. A végső, sorozatgyártásra érett verziót 2024-ben fogják bemutatni és rá egy évre, 2025-ben indul el az elektromos újdonság gyártása Rastattban.

A vezető azt is elárulta, hogy ugyan Rastatt lesz az első gyár, ahol legördül az elektromos CLA a gyártósorról, de nem az egyetlen helyszín, ahol gyártani fogják. A sorozatgyártás beindítása után a kecskeméti és a pekingi gyár is ontani fogja magából a Merci újdonságát. Burzer azonban azt nem árulta el, hogy pontosan mikor fognak ezen gyárak a gyártás mezejére lépni.

Továbbá Burzer azt is elárulta, hogy nagyon jól halad a Mercedes a sorozatgyártásra érett CLA fejlesztésével.

A tanulmányautó nem csak a CLA előzetesének tekinthető, hanem a megadott hajtástechnológiával a Mercedes készülő kompakt modellcsaládjának alapját is képezi, ami a Mercedes-Benz Modular Architecture (MMA) platformra épül majd. 

Az új kompakt modellcsalád jelentős zsugorodásnak indul – a jelenlegi hét helyett csak négy modellel lehet a jövőben számolni. A CLA limuzin mellett megmarad a CLA Shooting Brake, a GLA/EQA és a GLB/EQB páros. Az A- és a B-osztály várhatóan teljesen megszűnik. Mivel az A- és a B-osztály Rastattban készül, megszűnésük valószínüleg hatással lesz a telephely alkalmazottaira is. Bruzer szerint, „A korábbinál kevesebb modell ellenére nem számítok semmilyen negatív hatással a foglalkoztatottságra. Nem hagyjuk el a szegmenst. És meg vagyunk győződve arról, hogy a termékekkel inspirálhatjuk vásárlóinkat.”

Annak ellenére, hogy a teljesen elektromos járművekre összpontosít a Mercedes, továbbra is gyártja a belsőégésű motorral szerelt autóit. Burzer körülbelül 20 százalékos hatékonyságnövekedésről beszél a termelékenység tekintetében a rastatti gyárban. A Sindelfingen Factory 56 gyárban készült zászlóshajók (S-osztály, EQS) gyártása során szerzett tapasztalatokat más üzemekben is bevezetik.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!