Óriási lítiumlelőhelyet találtak Csehországban

1

A cseh gazdaság hajtómotorjává válhat  a német határon elterülő Érchegységben felfedezett lítiumlelőhely, ahol 25 évre elegendő ércvagyont tártak fel.

A felfedezett lítium nagy lökést jelenthet a cseh gazdaságnak, Prága ugyanis évente akár egymillió akkumulátor legyártását sem tartja kizártnak. A világ legkönnyebb fémje, vagyis a lítium egyre fontosabbá válik a gazdaság számára. Az elektromos autók akkumulátorainak egyik nagyon fontos alkotóeleme, így az elektromobilitás nem képzelhető el nélküle.

A cseh kormány abban reménykedik, hogy a föld alatt található vagyon kitermelésével a lítiumkitermelés az ország gazdasági húzóerejévé válhat. A cseh kereskedelmi kamara jelentése szerint az ország gazdasága már minden, rendelkezésre álló növekedési potenciálját kimerítette, és a stagnálás veszélye fenyeget.

A tervek szerint az Érchegységből a lítiumot az állami tulajdonban lévő energiagyár fogja kitermelni. A kitermelési munkálatokról Prága már meg is állapodott a szomszédos német tartománnyal, Szászországgal. Továbbá Csehország közölte, hogy a kibányászott fémet nem exportra szánják, minden kilogrammot a saját iparukban akarnak feldolgozni. A bányászattól, a feldolgozáson át egészen a kész akkumulátorokig tart majd az értéklánc. Ehhez az ipari minisztérium egy 25–55 gigawattóra kapacitású gyár építését jelentette be, ahol az Érchegységből kitermelt minden lítiumot fel tudnak majd dolgozni.

A lítiumbányászat a térségben tapasztalható munkaerő-problémát is megoldhatja. Ustka bányavidéken ugyanis a barnaszénbányászat leállításával több ezer ember vesztette el a munkáját. Emellett a feldolgozóiparnak is szüksége lesz a dolgos kezekre, így a cseh kormány ezzel több legyet üthet egy csapásra.

A helyi lakosok viszont nem látják ilyen derűsen a helyzetet, sokan a környezet tönkretétele miatt aggódnak. Bár a lítiumbányászatot támogatják, a vízellátási gondok és a levegőminőség várható romlása nem ad teret a hurráoptimizmusnak. Az önkormányzatok már most a jövőben felmerülő károk megtérítését követelik.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!