Csaknem 10 millió euró ráfordítással új kutatás-fejlesztési lokációt hoz létre Zalaegerszegen a magyarországi Bosch csoport – közölték kedden az MTI-vel.
A vállalat a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódó területen a jövő autóipari technológiáit fejleszti és teszteli. A Bosch lokáció fókuszában a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztések és tesztelések állnak majd. Ezek közé tartozik a radar- és kamera-alapú rendszerek kivitelezése vagy a LIDAR elvén működő távolságmeghatározás, amely lézer alapú távérzékelésre szolgál – írták a közleményben.
Az új lokáción dolgozó szakemberek az elektromos és önvezető járművekhez kapcsolódó munkájuk során részt vesznek az autóipari elektronika, a vezetéstámogató rendszerek, a műszerfalak, a kormányvezérlő rendszerek, az elektromos motorok, valamint az ABS-rendszerek fejlesztésében és tesztelésében is.
A Bosh a fejlesztéssel új munkahelyeket hoz létre. Emellett minél több, zalaegerszegi egyetemi hallgatóval szeretnék megismertetni a modern ipari környezetet és tevékenységeket – jelezték a közleményben.
A ZalaZone mellett elhelyezkedő, 10 ezer négyzetméteres telken egy 2000 négyzetméteres irodaépületet emelnek. Kialakítanak egy nyolc tesztautószerelő-állomással, valamint diagnosztikai műszerekkel felszerelt 1500 négyzetméteres műhelyt, amely egyebek között alkalmas lesz a belsőégésű, valamint az elektromos motorral felszerelt autók tesztelésére. A tervek szerint az épületeket 2023 végén adják át, a teljes beruházás pedig – amelyet a magyar kormány is támogat – 2025-ben készül el.