Kétezer Model Y készülhet a berlini Tesla gyárban a következő hetekben

0

A Tesla 2000 Model Y karosszériát építhet a berlini Gigafactory-ban a hőn áhított végleges engedélyek előtt, ugyanis erre egy különleges engedélyt kapott a Brandenburgi Állami Környezetvédelmi Hatóságtól.

Felpörögtek az események a Tesla háza táján, már ami a két, épülőfélben lévő üzemüket illeti. A Giga Texas kapcsán már írtuk, hogy folyamatban van az üzem nyitása, ahol talán még nyitóbuli is lesz hamarosan. Most pedig Berlinből érkezett egy jó hír.

A német bürokrácia jogosan félti az őshonos autóiparát a Teslától és sajnos kimondatlanul is ahol tud, alá tesz az amerikai behatolónak. Azonban a végtelenségig nem lehet a jogi szálakat csűrni, csavarni, valamikor kénytelenek lesznek kiadni a végleges működési engedélyeket. Hogy ez mikor történik meg, senki nem tudja, de találgatás a témában van bőven. Egyesek szerint már a célnál jár Elon Musk, mások szerint még akár hetek-hónapok is eltelhetnek, mire beindulhat a teljes körű autógyártás Németországban.

Míg a Tesla a német engedélyekre vár, nemrég engedélyt kapott 250 Model Y karosszéria legyártása, elsősorban teszt-jelleggel. Ha pedig már ezek megvoltak, akkor a Tesla dobott rájuk kerekeket és alájuk hajtásláncot és (valószínűleg) el is vitték az autókat töréstesztre és típus-jóváhagyásra.

A legújabb hír pedig most érkezett, miszerint további 2000 Model Y-t gyárthat le a Tesla az üzemben, ezeket azonban nem adhatja el. Egészen pontosan heti 500 darab legyártására kaptak engedélyt, így a következő 4 hét aktívan telhet a hamarosan induló üzem bizonyos területein.

A mostani 2000 darabra kiadott engedélyt a Tesla azzal indokolta, hogy további gyártásfinomítási műveleteket kell elvégezniük, mert a mérnökök elégedetlenek voltak az első 250 darabos tétel minőségével.

a kérelmező részletesen – és a jóváhagyó hatóság számára is elfogadhatóan – kifejtette ezen igény szükségességét. A folyamatban lévő rendszertesztek eredményei azt mutatják, hogy a szükséges minőségi és termelési hatékonyságot a fent említett üzemi egységekkel kapcsolatban még nem sikerült elérni. A rendszertesztek során legyártott vagy összeillesztett alkatrészek és/vagy karosszériaelemek rossz minőségűek és jelentősen eltérnek a rendszer specifikációitól. A hatóság számára érthető az is, hogy a rendszertesztek azok, amelyek a vizsgálandó rendszer(ek) szempontjából a mindenkori vizsgálati eljárások elengedhetetlen minimumát jelentik.”

A termelés az eredeti idővonal szerint 2021 végén megkezdődött volna, de különböző bürokratikus akadályok számos problémát okoztak. A kaliforniai vállalatnak számos panasszal is meg kellett küzdenie a helyi környezetvédelmi csoportokkal, amelyek a talajvíz és más, az ipari telephelyen található tárolótartályban lévő, potenciálisan veszélyes anyagok miatt aggódtak. Azonban reméljük, hogy heteken belül elstartolhat az első európai Tesla gigagyár.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!