Havonta 10 ezer hálózatról tölthető autóval növeli eladását a BYD

0

A BYD elektromos autógyártó havonta nagyjából 10 ezer darab hálózatról tölthető modellel növeli a termelési volumenjét. Idén sorozatban a negyedik saját rekordját döntötte meg.

A kínai BYD is jó lóra tett, amikor úgy döntött, hogy nagyobb figyelmet fordít az elektromos autóira és a kínálat bővítésére. Az eredmények szabad szemmel látható módon emelkednek. Hónapról hónapra több autót adnak el egy olyan piaci környezetben, ahol a belsőégésű motorral szerelt modellek kapcsán zsugorodó keresletről beszélhetünk. Júniusban több, mint 40 ezer, júliusban 50 ezer és augusztusban több, mint 60 ezer hálózatról tölthető autót értékesített a BYD Kínában.

A növekedés hónapról hónapra egyre erősebb, ugyanis szeptember tekintetében újabb csúcsról számolhatunk be. 70.022 darab autót értékesített a BYD szeptemberben, ezzel 276 százalékos növekedést produkálva az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Érdemes tudni, hogy a BYD teljes kínálatának már most 89 százaléka elektromos (PHEV és BEV), így talán az is elképzelhető, hogy egy idő múlva a BYD csak elektromos autókat fog értékesíteni.

Ne szaladjunk annyira előre, nézzük meg a szeptemberi adatokat hajtásláncok szerint:

  • BEV (Tisztán elektromos autók): 36.306 darab (197 százalékos növekedés tavaly szeptemberhez képest)
  • PHEV (Plug-in Hibrid): 33.716 darab (428 százalékos növekedés tavaly szeptemberhez képest)
  • Totál: 70.022 (276 százalékos növekedés tavaly szeptemberhez képest)

A harmadik negyedévben a BYD 180.587 darab elektromos autót adott el. A BYD az alábbi Twitter üzenetekkel ünnepelte a rekordeladásokat:

A 2021-es évben eddig 330.000 hálózatról tölthető elektromos autót adott el a BYD. Ezzel 219 százalékos növekedést elérve a tavalyi évhez képest.

Típusok szerint az alábbi a leosztás a BYD asztalán:

  • BYD Qin Plus DM (PHEV) – 15.164 (60.813 ÉVKÖZI)
  • BYD Han EV – 7796 (58.580 ÉVKÖZI)
  • BYD Song DM (PHEV) – 10.278 (37.585 ÉVKÖZI)
  • BYD Qin Plus EV – 8396 (30.648 ÉVKÖZI)
  • BYD Tang DM (PHEV) – 5822 (24.677 ÉVKÖZI)
  • BYD e2 – 4129 (23.266 ÉVKÖZI)
  • BYD Han DM (PHEV) – 2452 (21.456 ÉVKÖZI)
  • BYD Yuan EV – 5372 (19.797 ÉVKÖZI)
  • BYD Song EV – 4502 (16.091 ÉVKÖZI)
  • BYD Qin EV + Qin Pro EV – 1428 (14.408 ÉVKÖZI)
  • BYD D1 – 328 (9155 ÉVKÖZI)
  • BYD Dolphin – 3000 (4755 ÉVKÖZI)
  • BYD Tang EV – 432 (4550 ÉVKÖZI)
  • BYD E6 – 199 (1911 ÉVKÖZI)
  • BYD e3 – 724 (1720 ÉVKÖZI)
  • BYD Song MAX DM – 0 (733 ÉVKÖZI)
  • BYD Qin PHEV – 0 (410 ÉVKÖZI)
  • BYD e1 – 0 (243 ÉVKÖZI)
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!