Ennyibe kerül Magyarországon a Toyota üzemanyagcellás autója

0

A hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtás vezető fejlesztője, a Toyota megkezdte a világ legzöldebb, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Toyota Mirai magyarországi forgalmazását. A kívül-belül egyaránt lenyűgöző, meggyőző teljesítményű és a korábbi generációnál mintegy 30%-al nagyobb, mintegy 650 km hatótávú új Mirai hazai bemutatását az tette lehetővé, hogy a LINDE GÁZ Magyarország Zrt. üzembe helyezte Magyarország első hidrogén töltőállomását. A vadonatúj Toyota Mirai elsőként a LINDE töltőállámásának ünnepélyes megnyitóján volt megtekinthető, ahol Dr. Palkovics László, Innovációért és Technológiáért Felelős Miniszter méltatta a technológiában rejlő lehetőségeket.

Az egyelőre nem közforgalmú, előzetes egyeztetéssel használható hidrogén töltőállomás átadásán bemutatott vadonatúj Toyota Mirai forgalomba helyezésre is került, így megkezdődhet a modell magyarországi előértékesítése, illetve megnyílik a lehetőség a technológia iránt érdeklődő és a modell megvásárlását mérlegelő vállalati és magán felhasználók számára az autó tesztelésére.

A világ vezető autógyártóit és energetikai szolgáltatóit tömörítő Hidrogén Tanács alapító tagjaként az üzemanyagcellás technológia fejlesztése területén több, mint két évtizedes tapasztalatokra visszatekintő Toyota hidrogén alapú társadalom elkötelezett híve, ennek elősegítése érdekében korábban mintegy 5700 a technológiával kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen a versenytársaival. A japán autógyártó, amelynek globális kínálatában ma már zéró emissziós hidrogén üzemanyagcellás targonca, kisteherautó, busz, teherautó, vonat, hajó és mobil áramfejlesztő állomás is szerepel, még 2014-ben mutatta be a Mirai, a világ első sorozatgyártott hidrogénhajtású személyautójának első generációját, amelyből azóta világszinten 12.300 darab talált gazdára (ebből mintegy 1100 Európában). Az elmúlt években a Mirai Európában is számtalan környezettudatos tesztprogramban szerepelt – egy német mobilitási szolgáltató mintegy 5 millió kilométernyi tapasztalatot szerzett a modellel. 

Nyugat-Európa több országa is ambíciózus tervekkel rendelkezik a hidrogén töltőállomás hálózat kialakítása kapcsán, a LINDE által átadott vadonatúj egység így a környezettudatos európai államok fősodrába helyezi hazánkat, hiszen immáron itt is megkezdődhet a technológiával kapcsolatos tapasztalatszerzés, amely mind a személyautóforgalom, mind a tömegközlekedés és az árufuvarozás környezeti lábnyomának csökkentése tekintetében hatalmas potenciált rejt magában. Ebben kulcsfontoságú, úttörő szerepet tölt be a majd a világ legfejlettebb országaival egyidőben hazánkban is bemutatkozó vadonatúj Toyota Mirai.

A kérdésre, hogy mikor várható a Toyota Mirai magyarországi bemutatása, mindig az volt a válaszunk: amint megnyílik Magyarországon az első hidrogén töltőállomás, érkezik a Toyota Mirai is. Éppen ezért történelmi jelentőségűnek tartjuk azt, hogy a LINDE  első hazai  töltőállomásának megnyitásával egyidejűleg megkezdhetjük a vadonatúj, második generációs Toyota Mirai magyarországi forgalmazását.” – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi országigazgatója.

„Bízunk abban, hogy sok a környezettudatosság iránt elkötelezett vállalat kezdi meg a jövő abszolút zöld technológiájával való ismerkedést a vadonatúj Toyota Mirainak bizalmat szavazva, zászlójukra tűzve a valódi zéró emisszós közlekedést. A Linde  töltőállomása csupán az első lépés, amelyet reményeink szerint további, közforgalmú hidrogén töltőállomások megnyitása követ majd. A vadonatúj Mirai érkezése is épp ilyen fontos mérföldkő, amely kijelöli az irányt és kitapossa az utat a  magyarországi hidrogén üzemanyagcellás tömegközlekedés, áruforgalom és a további hidrogénhajtású személyautók érkezése előtt, akár a Toyota, akár versenytársaink részéről.” – teszi hozzá az országigazgató, rámutatva a példaértékű összefogás fontosságára és a piaci szereplők és a jogalkotó előtt álló feladatokra.

Büszkék vagyunk arra, hogy a LINDE Magyarországon elsőként tette lehetővé hidrogén üzemanyaggal működő személy- és haszongépjármű, illetve hajó tankolását. Ez egy jelentős mérföldkő a vállalat életében és egyben óriási lehetőség a hazai felhasználók számára” – fogalmaz Hegedüs Ákos, a LINDE GÁZ Magyarország Zrt. vezérigazgatója az átadás kapcsán.

A LINDE több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezik a hidrogén előállításában és több mint 25 éve élenjáró a hidrogén technológiák fejlesztésében. A hidrogén előállítása, feldolgozása, tárolása és elosztása terén világszinten vezető szerepet betöltő LINDE számos jelentős hidrogén projekt megvalósításában és finanszírozásában vesz részt saját technológiájára építve, mely a zöld hidrogén elektrolízis útján történő előállításától kezdve a hidrogéntöltő állomások kivitelezésén keresztül azok üzemeltetéséig terjed. A fenntarthatóság támogatójaként és a tiszta hidrogén iparági vezetőjeként jelenleg is vizsgálunk további magyarországi beruházási lehetőségeket a hidrogén technológia széleskörű bevezetéshez.” – teszi hozzá Andreas X. Müller, az LINDE magyar-osztrák klaszterének vezetője. 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadáson kiemelte: „A magyar jövő nemzeti, high-tech és zöld. Olyan lépéseket tartunk elfogadhatónak, amelyek hosszútávon is magyar érdekeket szolgálnak, korszerű megoldásokat nyújtanak, nemcsak gazdasági, de környezeti szempontból is fenntarthatók. Ebben a gondolati keretben játszik szerepet a magyar hidrogénstratégiai jövőkép, melynek megvalósításában fontos állomást jelent az első hidrogén töltőállomás átadása és tesztüzeme. Ma egy lépéssel közelebb kerültünk azon célkitűzésünkhöz, hogy Magyarország 2050-ig klímasemlegessé váljon” – tette hozzá a miniszter.

A hidrogénhajtás

A Toyota elképzelése szerint a jövőbeni hidrogénalapú fenntartható társadalomban a hidrogén egy nagy mennyiségben rendelkezésre álló, hatékony energiahordozó és energiatároló lesz. Ez az anyag képes elősegíteni a zéró karbonkibocsátású mobilitást, ráadásul nemcsak közúti járművekben, hanem vasúton, a hajózásban, a repülésben, az iparban, az üzleti életben és az otthoni felhasználásban is. A hidrogén fenntartható módon tárolja a megújuló energiát, és bárhová elszállítható. A Toyota 1992-ben kezdte meg a hidrogén üzemanyagcellás elektromos jármű fejlesztését, és 2014-ben mutatta be a Mirai szedánt a világpiacon. Az áttörés kiindulópontját az adta, hogy világszinten a vállalat rendelkezett a legnagyobb tapasztalattal a hibrid technológiában – ez a technológia pedig stabil alapot jelent a legkülönbözőbb elektromos hajtásláncok széles palettájához. A hibrid technológia alapkoncepcióját sikeresen használták fel hibrid elektromos (HEV), konnektorról tölthető hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV), és a Miraitól kezdődően üzemanyagcellás elektromos (FCEV) járművekhez. Mindegyik megoldás más-más mobilitási igényhez jelent előnyt: a BEV-k rövidebb utakra és városi környezetbe valók, a HEV-k és a PHEV-k általános használatra és hosszabb távú személyszállításra, az FCEV technológia pedig nagyobb személyautókba, nehézgépjárművekbe és tömegközlekedésben használt járművekbe való. Az új generációs Mirai bemutatásával olyan autó született, amely újabb szintre emeli az FCEV technológiát, és dinamikus, kortárs megjelenésével és élvezetesebb menettulajdonságaival még vonzóbb a vásárlók számára. A teljesen újratervezett üzemanyagcellás rendszernek, a belső egységek intelligens elrendezésének és a hatékony aerodinamikai kialakításnak köszönhetően a hatótávolság megnövekedett, és akár 650 km is lehet. Mindez úgy, hogy az autó tiszta vízen kívül semmilyen anyagot nem bocsát ki.

A vadonatúj Toyota Mirai: tökéletesebb formaterv és menettulajdonságok

Az új Mirai fejlesztése során a Toyota mindent elkövetett annak érdekében, hogy az autót vonzóbbá tegye az ügyfelek számára. Ez a törekvés a menettulajdonságoktól kezdve a formaterven át a vezethetőségig minden területre kiterjedt. Elsődleges fontosságú cél volt, hogy az első generációs Miraihoz, és az átlagos akkumulátoros elektromos járművekhez képest fokozták a hatótávolságot. Megnövelték a teljesítményt és a hidrogén üzemanyagtartályok méretét, javítottak a hatásfokon és az aerodinamikán. Ezeknek köszönhetően a hatótávolság harminc százalékkal, 650 kilométer körüli értékre növekedett. Így a Mirai már valóban alkalmas hosszú távú autózásra. 

Menet közben tisztítja a levegőt

Az új Mirai környezetvédelmi teljesítménye még a zéró károsanyag-kibocsátáson is túlmutat, mert „negatív” az emissziója. Ez az autó valójában tisztítja a levegőt menet közben. A Toyota újítása a katalizátor-szerű szűrő a szívócsőben. Az üzemanyagcellához beszívott levegő egy elektromosan töltött, nem szövött szerkezetű szűrőanyagon halad át, ami felfogja a mikroszkopikus méretű szennyező anyagokat, beleértve a kéndioxidot (SO2), a nitrogénoxidot (NOx) és a PM 2.5 részecskéket. A rendszer hatékonyan szűri ki a 0 és 2,5 mikron közötti méretű, az üzemanyagcella által beszívott levegőben található részecskék 90-100 százalékát. 

Közel az áttörés

Az új Mirai bemutatásával a Toyota arra készül, hogy megtízszerezi modell világszintű eladásait. Ezt az elképesztő növekedést az új modell nagyobb teljesítménye és komolyabb vonzereje mellett az is támogatja majd, hogy a mintegy 20 százalékos árcsökkenésnek köszönhetően az jóval megfizethetőbb lesz, ára hazánkban 26 millió forinttól indul majd. Ráadásul a  hidrogénhajtású FCEV autók mindennapos használati értéke folyamatosan növekszik a hidrogéntöltő infrastruktúra bővülése, a hidrogénkutak számának növekedése révén, a kormányok és helyi hatóságok pedig Európa-szerte kedvezményekkel és szabályozások bevezetésével segítik a tisztább mobilitás elterjedését.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!