Bemutatkozott az Audi Q4 e-tron, magyarországi árakkal

0

Végre ez a nap is elérkezett, pedig a tisztán elektromos Q4 első bemutatója nem most volt. Először 2019-ben találkozhattunk vele a Genfi Autóshow keretein belül és nem túlzok, ha azt mondom, hogy már akkor sok rajongót szerzett magának az elektromos Q4. Az Audi a bemutató alkalmával azt mondta a média képviselőinek, hogy 2020 végén kerül gyártásba a Q4 e-tron, ami a jelek szerint némi csúszásba került, de szerencsére tényleg csak pár hónapról beszélhetünk.

Most viszont itt van a típus és a koronavírus-okozta helyzet miatt ezen autó is egy virtuális rendezvényen fedte fel magát. A MEB padlólemezre épülő e-tron kivitel méretei az alábbiak:

  • Hosszúság: 4,588 m
  • Szélesség: 1,865 m
  • Magasság: 1,632 m

Ezekkel az adatokkal a Q4 e-tron gyakorlatilag a jelenlegi Q3 méreteit hozza el a vásárlóknak.

Ami az akkumulátor nagyságát illeti, ott 55 és 82 kWh (bruttó) között választhatunk. DC villámtöltésnél 100 és 125 kW teljesítmény közül választhatunk. Az AC fedélzeti töltők tudása is egészen kellemes, a második felszereltségi szinttől már 11 kW. Az autót a mostani tervek szerint három kivitelben vehetjük meg:

Q4 34 e-tron Q4 34 e-tron  Q4 40 e-tronQ4 50 e-tron quattro
Első motor109 LE
Hátsó motor170 LE204 LE204 LE
Összesített teljesítmény170 LE204 LE300 LE
Forgatónyomaték310 Nm310 Nm460 Nm
0-100 km/h 9,0 s8,5 s6,2 s
Végsebesség160 km/h160 km/h180 km/h
Akkumulátorkapacitás (nettó)52 kWh77 kWh77 kWh
Hatótáv (Sportback)341 km (349 km)520 km (528 km)488 km (497 km)
Töltési teljesítmény (AC/DC)7,2 kW / 100 kW11 kW / 125 kW11 kW / 125 kW
Tömeg (Sportback)1.965 kg (1.970 kg)2.095 kg (-)2.210 kg (2.215 

Az alábbi felsorolást végig futva a középső, tehát a 40 e-tron lehet az arany középút a tudást és a megtehető hatótávot tekintve, hiszen ezzel akár az 520 kilométer WLTP környéki hatótáv is hozható.

Továbbá az elektromos Q4-hez felárért cserébe vonóhorgot is kérhetünk, ami a két kisebb verziónál 1000 kg, míg a nagyobb 50-es quatrronál 1200 kg-ot vontathatunk. Szintén felárért vehetünk hőszivattyút is.

Az elektromos Q4 e-tron forgalmazása júniusban indul az öreg kontinensen, a Sportback változat nyár végén kerülhet a kereskedésekbe. A Q4 e-tron hazai, magyarországi ára bruttó 16 550 000 forinttól indul, a 40 e-tron típusért 19 100 000 forintot kell fizetnünk. A legerősebb 50-es típusért pedig 21 420 000 forintot kell a kereskedésben hagynunk, ha az alap modelleket akarjuk megvásárolni. A Sportback változatok áráról egyelőre még nem érkezett hazai hír.

Az Audi egyébként nem bízta a véletlenre a Q4 e-tron iránti igényeket és már március vége óta megy a végleges kivitel gyártása Zwickauban.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!