Partnert keres magának a Jaguar a villamosítási törekvéseihez

0

Nagyon komolyat vállalt a Jaguar, amikor azt mondta, hogy ők bizony 2025-től, míg a testvérmárka Land Rover 2030-tól csak tisztán elektromos autókat gyártó márkává kívánnak válni. Ezek a hangzatos vállalások és a köré tekert médiafelhajtás szép és jó, de ha nincsenek mögötte komoly tervek és vállalások, akkor jönnek a bajok.

A Jaguar is most nagyjából ilyen cipőben jár, mert bár bemutatták a „Reimagine’ néven futó projektjüket, de úgy tűnik nem lett ez alaposan kigondolva. A projekt célkitűzésének keretein belül a Land Rover 6 új tisztán elektromos modellel készül majd a következő 5 évben. Sajnos az első típusra egészen 2024-ig várnunk kell. Komolyabb célkitűzés az, hogy az évtized végére minden járműkategóriában lesz tisztán elektromos kivitel a JLR kínálatában. A Jaguar tekintetében 2025-től nem gyártanak többé belsőégésű motoros kivitelt, ezután pedig azt várják, hogy az eladások 100 százalékát teszik majd ki az eladott tisztán elektromos autók, míg a Land Rover tekintetében ez a célszám 60 százalék.

A vállalat vezérigazgatója, Thierry Bollore állítólag egy autóipari konferencián árulta el, hogy még erősen keresik annak a lehetőségét, hogy együtt dolgozzanak más autógyártókkal, elsősorban egy kész padlólemez beszerzése a cél. Amikor a Reimagine bemutatásra került, már akkor elmondta a JLR, hogy a Jaguarok 2025-től egyetlen, közös padlólemezre épülnének majd.

Egy kész padlólemezzel a Jaguar és az padlólemez tulajdonosa is jól járna. A Jaguar így megúszná a komoly költségekkel és idővel járó fejlesztési és tesztelési periódust, míg utóbbi a gyártási darabszámok növekedése és a Jaguar által fizetett licencdíj adta előnyökkel gazdagodna.

Jaguar I-Pace és a D7e padlólemez

A hír annak fényében érthető, hogy bár a Jaguar kínálatában már ott van az I-Pace, mint tisztán elektromos autó, ez a típus viszont a JLR D7e padlólemezre épül, ami a D7 átépített változata. Utóbbi viszont egy alapból belsőégésű motorokat fogadni képes padlólemez, így vélhetően a JLR egy olyan megoldást keres, amivel biztosan megoldaná a padlólemez kérdését a következő évekre. A helyzet tehát nem egyszerű, de több autógyártó is rendelkezik már kész megoldásokkal a tisztán elektromos hajtás fogadására (pl.: MEB – VW és E-GMP – Hyundai).

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!