Tesla Panasonic akkumulátor – nő az energiasűrűség és a töltési sebesség

0

Hamarosan növekedni fog a Teslák töltési sebessége a Panasonic újfajta akkumulátorcelláinak köszönhetően, melyek majd a nevadai Gigafactoryban készülnek.

Az év elején a Panasonic a Teslával való együttműködés jegyében bejelentett egy 100 millió dolláros befektetést, melyet a nevadai gyár fejlesztésére fordítanak. A bejelentés részeként a Panasonic közölte, hogy 5 százalékkal növelik majd a cellák energiasűrűségét és 10 százalékkal pedig a termelést. Most pedig további információkat is megtudhattunk.

Celina Mikolajczak – a Tesla akkumulátor szakértője és jelenleg a Panasonic észak-amerikai akkumulátortechnológiai részlegének alelnöke – tartott előadást Stanfordban, ahol új információkat közölt az új akkumulátorcelláról.

Elmondta, hogy a Panasonic október 16-án kezdte meg átalakítani a Gigafactory Nevada gyártósorait az új cellák előállításához. Ezután pedig hozzátette azt is, hogy nem csak az energiasűrűség lesz 5 százalékkal magasabb, hanem a töltési sebesség is gyorsabb lesz:

„Jelenleg a gyártósorokat alakítjuk át, az energiasűrűség növelése érdekében. Ez a remek új cella hamarosan megérkezik. A megnövelt energiasűrűség mellett pedig, kiváló gyorstöltési teljesítményt is kapott, ami igazán izgalmas.”

Ezenkívül tovább csökkentik a cellákban megtalálható kobalt mennyiségét is és szépen lassan haladnak a teljes kobaltmentesség irányába.

Azt azonban nem részletezte, hogy pontosan mikor is érkeznek majd a cellák, de várhatóan rövid időn belül.

A nevadai Gigafactoryban készülnek egyébként a Model 3-ban és a Model Y-ban használt cellák is. Nemrég pedig ennek a két modellnek javult a hatékonysága és a hatótávolságuk is növekedett. Ez egyesek szerint arra enged következtetni, hogy a Tesla már használja ezeket az új cellákat.

Ezt azonban a Tesla egyelőre még nem érősítette meg és a javított gyorstöltést sem láttuk még a gyakorlatban.

A Tesla Model 3 és a Model Y jelenleg, maximum 250 kW-os töltési teljesítményre képes, azonban ezt a szintet nem tudják sokáig tartani, hamar csökken a töltés sebessége.

Talán az új cellák jelentik majd a megoldást erre a problémára. Ennek következtében jelentősen csökkenhetne a Supercharger állomásokon eltöltött idő anélkül, hogy gyorsabb töltőket kellene telepíteni. Azonban ez egyelőre még csak feltételezés.

Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!