A Giga Berlin lesz a Tesla legújabb technológiáinak tesztelője

0

Elon Musk egy igen okos ember, ezzel nincs is baj. Ahogyan azzal sem, ha tudatosan építi fel valaki azt, amit hosszútávon életképesnek szeretne látni. A legújabb technológiák alkalmazása mindig egy bonyolult feladat, főként, ha ezeket az újdonságokat egy bejáratott gyártási feladatsorba kell implementálni. Ezen gondolat mentén juthatott el oda Elon Musk, hogy a legújabb technológiákat nem egyszerre veti be az összes meglévő üzemében, hanem azokat „pilot” jelleggel előbb teszteli.

Erre a feladatra pedig úgy tűnik, hogy a 4. Gigafactory lesz a kiszemelt alany, vagy az aktuális elnevezés alapján a Giga Berlin gyár. Mindezt maga Elon Musk erősítette meg a már szokásosnak mondható módon, vagyis a személyes Twitter csatornáján:

Egy kicsit ízlelgessük, micsoda információ áradt van itt elhelyezve, a Musk féle tömörségbe ágyazva. Kezdetnek ott az új 4680-as Tesla-cella, aminek segítségével akár 16 százalékos hatótáv növekedés is elérhető, nagyjából 14 százalékkal olcsóbban előállítva. Az energiatároló képesség ötszörös lett! Sajnos csak 2022-től kerül gyártásba.

Musk említi még az új fényezési technológiát is, amit a világ egyik vezető felületkezelő vállalata, a Geico Taikisha fog szállítani. Az új technológia bizonyára megoldást hozhat a sokak által kritizált fényezési technikára, amit a Tesla jelenleg használ.

De említésre került még a Tweetben az új akkupakk-struktúra, valamint a már általunk is bemutatott forradalmian új présgépek, melyek működési alapelve igen egyszerű, mégis nagyszerű. Az eddig több részből álló vázat, melynek darabjait eddig külön-külön készítették el és úgy állították össze különböző módszerekkel, most egy munkafolyamaton belül egy tömbből préselik ki. Tehát az eddig alkalmazott bonyolult rendszert jelentősen leegyszerűsödik, így az új gép bevezetésével várhatóan jelentősen emelkedik a (elsőként) Model Y gyártási kapacitása. A hagyományos préselési technikával 50% lehet az anyagveszteség, míg az egyben kiöntött elem közel 100 százalékos hatékonysággal gyártható.

A fent részletezett présgépekből eddig már 8-at kezdtek el összeszerelni Berlinben! Sőt, a legújabb, kobalt-mentes gyártási technológiával előállított LFP akkucellák is megjelennek a berlini Model Y-ok gyomrában, ezt szintén megerősítette Musk! A jelenleg még csak a CATL-által szállított megoldás már jelen van a MIC Model 3-ak akkupakkjában is!

Tesztelendő újdonságokból tehát nincsen hiány és remélhetőleg ezek mind bekerülnek az összes Gigafactory rutin technológiái közé!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!