InoBat Auto – Új akkumulátorgyár, Pozsony mellett

0

Egy új lítium-ion gyártósor felállítását tervezi a szlovák InoBat Auto. Az ehhez szükséges gyártóberendezéseket pedig már meg is rendelték a német Manz nevű cégtől 20 millió euró értékben.

A cég évente 100 MWh gyártási kapacitást tervez, nem messze Pozsonytól. Tervek szerint az üzem Voderadyban indul 2021 végén. Az InoBat új üzeme versenytársa lesz az LG Chem lengyelországi, Wroclawban található gyárának. 2024-re azonban tovább éleződik a verseny, tervek szerint addigra az Opel és a Saft gyára Franciaországban, valamint a kaiserlauterni gyár Németországban is 24 GWh  akkukapacitást terveznek évente legyártani. A Volkswagen és a Northvolt közös vállalkozása is 2023/2024-ben indul majd el, szintén Németországban, évi 16 GWh-nyi gyártási volumennel.

Martin Drasch, a Manz vezérigazgatója elmondta, hogy pont jókor érkezett az InoBat megkeresése, még azelőtt, hogy az Európai Bizottság hozzálátott az „IPCEI” programhoz. Az IPCEI program célja egyébként az európai akkumulátorgyártás támogatása, főleg olyan cégek kapnak támogatást, akik több országban is végzik a tevékenységüket, van köztük azonban több kis- és középvállalkozás is. Közvetlenül, összesen 17 vállalat kap támogatást. A szerencsés időzítésnek köszönhetően a Manz lehet a vezető európai megoldásszolgáltató és fejlesztő vállalat az akkumulátorgyártási technológia területén.

A Manz továbbá aláírt egy szándéknyilatkozatot a TE Connectivity-vel is, utólagos megrendelésekkel kapcsolatban, ami szintén egy több 10 millió eurós projekt. A TE még 2018-ban rendelt automatizált gyártóberendezéseket és most ezeket kívánja tovább bővíteni. A végső szerződés 2020 végén várható.

Egyre erősödik az európai akkumulátorgyártás is, és jól látszik, hogy az IPCEI program által a politika is támogatja ezt az iparágat. Azonban az elektromos autók elterjedésével rengeteg akkumulátorcellára lesz majd szüksége a gyártóknak, amelyek ellátása már eddig is problémás volt. Több esetben is tapasztalhattuk már, hogy az akkumulátorcellák hiányával küszködnek az autógyártók. Azok az autógyártók, akik megtehetik, törekszenek az akkumulátorcellák utánpótlásának biztosítására. Mint például a Tesla, ami a kezdetektől erre az elvre alapozta az üzletpolitikáját, vagy például a fentebb említett Volkswagen, aki a Northvolttal kezd közös vállalkozásba.