Eddig ismeretlen, vadonatúj tervezésű típusokat tervez gyártani a Tesla, jelentette be Elon Musk. A CEO azt is tisztázta, hogy az érkező elektromos autómodellek a berlini és a shanghaji Gigafactoryban készülnek majd. Rnnek elsődleges oka pedig az, hogy a kaliforniai márka olcsóbb autókat tervez piacra dobni, ehhez pedig ideális gazdasági környezetre és jelentős vásárlóerő van szükségük.
A Tesla rövid- és középtávú terméktervei egyébként a közelmúltig elég egyértelműek voltak, aztán jött a Battery Day. Eddig, ha az elkövetkező két évről esett szó, a Cybertruck, a Tesla Semi és a Roadster érkezéséről szóltak a hírek, nem nagyon merült fel újabb modell terve. Nyáron aztán fel-felröppentek pletykák, melyek szerint designer csapat állt össze Berlinben, egy új modell fejlesztéséhez, melyről többen azt is tudni vélték, hogy egy kisebb, ferdehátú és sokak számára megfizethető e-autó lesz.
Még az akkunap előtt a Tesla helyi képviselői új járművek tervezéséről és gyártásáról beszéltek Németországban és Kínában is.
Elon Musk vezérigazgató eleinte úgy fogalmazott, hogy szeretné kiaknázni a helyi mérnöki és tervezői tehetségeket ezekben a szektorokban, majd ezt a ködös, szinte semmitmondó kijelentését úgy pontosította, hogy a Tesla olyan csapatok indítását tervezi, melyek elsődleges feladata az új modelleket tervezése lesz.
Most érünk el a múlt heti eseményekhez, szeptember 22-én ugyanis elérkezett a nagy bejelentés napja, melynek fő profilja a korszerűsített, egyedülálló akkumulátorcellák bemutatása volt, de esett azért szó más, érdekes dolgokról is. Elhangzott például, hogy a Tesla 25 000 dollárért fog gyártani elektromos autót. Csak így egyszerűen.
A Twitteren a vezérigazgatója megerősítette, hogy a 25 000 dolláros modell nem egy olcsóbb Model 3 lesz, hanem annál valami sokkal izgalmasabb, két, egymástól különböző, párhuzamosan futó új járműtervezési program indul Sanghajban és Berlinben:
We aren’t cutting the price of Model 3 to $25k. I was referring to a future car that will be smaller than Model 3.
— Elon Musk (@elonmusk) September 28, 2020
Both will do original cars
— Elon Musk (@elonmusk) September 28, 2020
Musk soha nem fogalmazott egyértelműen a Kínában és Németországban tervezett új elektromos autók ütemtervét illetően, de a múlt héten elmondta, hogy az olcsóbb típus a következő három évben kerül majd piacra, és a Tesla új akkumulátorával lesz már felszerelve. Valószínűleg ennek (és még sok másnak is persze) köszönhető a szignifikáns költségcsökkentés.
Úgy gondolom, minden európai Tesla-fun nevében mondhatom, hogy alig várjuk az érkező koncepciókat, 25 000 dollárért ugyanis jelenleg a Teslával össze sem mérhető e-autók vásárolhatók hazánkban (ha egyáltalán hozzá tudunk jutni), ha pedig egy német gyártmányú, említett árú autót hoz az amerikai cég, adók és vámok nélkül Magyarországra is, nem lesz vetélytársa.
Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!