Már tesztelik a Volkswagen ID.6-ot az utakon

0

Hamarosan újabb taggal bővül az ID. család, ami a Volkswagen tisztán elektromos palettájának az összefoglaló neve. Az első fecske az ötajtós-kompakt kategóriában induló ID.3 volt, aminek a kiszállításai már több európai országban is megindultak! A következő versenyző már a startvonalnál melegít, ő lesz az ID.4, egy SUV, ami elég nagy ahhoz is, hogy versenybe szálljon az észak-amerikai piacon, ahol igen erős hagyományai vannak a kategóriának, így elvárások is igen magasak.

A harmadik családtag pedig már szintén készülőben van, ami vélhetően ID.6 néven fog végső formájában megérkezni. Itt szintén egy SUV formáról beszélhetünk (leginkább egy megnyújtott ID.4-re hasonlít), de már nagyobb méretekben. A legfontosabb ismérve lehet a típusnak az, hogy egy harmadik üléssor is megtalálható lesz benne, így igazi nagycsaládos szállítóvá léphet elő az ID.6.

Ha a fenti képsorozatot megnézzük, látható, hogy alaposan átöltöztették a gépet a tesztelők, leginkább a Peugeot 5008 jelenlegi generációjára hajaznak a matricán található elemek. Úgy látszik a Volkswagen szeret ilyet játszani, hiszen az ID.4 tesztelésekor meg egy Opelre igencsak hasonlító ruhát kapott a típus.

Az ID.6 eredetileg ID. ROOMZZ néven került hivatalosan bemutatásra 2019 áprilisának elején. A három üléssoros autó, a márka csúcskategóriás elektromos autójaként lett bemutatva. Az ID. ROOMZ 4 915 mm hosszú, 1 890 mm széles és 1 760 mm magas, miközben a tengelytávja 2965 mm. A VW közlése szerint ennek köszönhetően pedig az utastér tágasabb lett, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt Touareg. A modell két villanymotort kapott, ezáltal pedig eléri a 306 lóerős összteljesítményt. Az energiát pedig a padlólemezben elhelyezett 82 kWh kapacitású akkumulátorcsomag szolgáltatja. WLTP szerint mérve pedig a 450 kilométer megtehetőt bőven tudni fogja egyetlen töltéssel.

Mint látható, a tavalyi ROOMZZ és a most látható tesztautó között a legfontosabb különbség, hogy eltűnt az oldalanként kettő, egymással ellentétes irányba nyíló tolóajtó. Vélhetően hagyományos ajtókkal fog véglegesen forgalomba kerülni az ID.6, valamikor 2021 vagy 2022 környékén. A méreteket tekintve a fő célpont a kínai és az észak-amerikai piacok lesznek, míg az európai megjelenés egyelőre kétséges.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!