Közel kétezer elektromos Mercedes-furgont rendelt az Amazon

0

A Mercedes-Benz kapta eddig a legnagyobb volumenű elektromos autó rendelést, miután az Amazon több, mint 1800 darab tisztán elektromos eVitóra és eSprinterre adott le rendelést. Várhatóan az első darabok még idén megérkezhetnek, melyeket egyből munkába is fognak Európa-szerte.

Hogy pontosítsuk a számokat, a megrendelés 600 közepes méretű eVitót és 1200 darab Sprintert foglal magába.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy „Az 1800 tisztán elektromos modell beszerzése egy újabb lépés afelé, hogy a legfenntarthatóbb flottát hozzuk létre a világon. Továbbá nagyon gyorsan, még idén szeretnénk ezeket Európa útjain látni.”

A kisebb eVitók 35 kWh-s akkumulátorral van szerelve, amivel egyetlen töltéssel akár 184 kilométert is meg lehet tenni. A 600 darabos flottát elsősorban városi kiszállításokra fogják használni.

Az eSprinter modellek magasított darabok, 47 kWh-s akkumulátorral szerelve, mellyel akár 168 kilométert is meg lehet tenni. A két modellt egy 116 lóerős és 295 Nm-es villanymotor hajtja. Az Amazon elektromos Sprinterjei elektromos parkolófékkel, aktív féksegédlettel és tolató kamerával van felszerelve. Az akkumulátort pedig közel 25 perc alatt 10-ről 80%-ra lehet feltölteni.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!