Több, mint száz villámtöltőt telepít benzinkútjaira a német Aral

0

Lassan nem lepődik meg már senki, ha azt hallja, hogy egy ásványi olajjal foglakozó társaság e-autó töltőket telepít a saját benzinkútjaira, akár közvetlenül a benzines és dízel kútfejek mellé. Most a német Aral benzinkúthálózat (igazából a BP része már) jelentette be hosszútávú stratégiai tervét, aminek értelmében a következő 12 hónapban több, mint 100 töltőpontot létesít Németország-szerte. A növekedés pedig nem áll meg itt, hiszen, ha jól sikerül a növekedési projekt, akár több száz lokációt is magában foglalhat majd ezen Aral töltőállomások száma!

Persze mint mindent, ezt is kicsiben tesztelték először az Aral mérnökei. Februárban sikerült lezárni az 5 helyszínt felölelő pilot projektet, ahol zöld energiával működő, nagy teljesítményű (akár 350 kW) villámtöltőket helyeztek üzembe, melyeken CCS és CHAdeMO töltőfejek is szolgálták az e-autósok érdekeit. Az eredmények biztatóak voltak, ezért úgy döntött az Aral vezetősége, hogy jöhet a következő lépcsőfok a növekedéshez.

A stratégiai fontosságú helyszíneken már most is üzemelő Aral benzinkutakból (nagy forgalmú autóutak, lakott területen belüli-városi helyszínek)100 darabot jelölnek majd ki, ahová kettő nagy teljesítményű villámtöltőt telepítenek. Ezek a töltők úgy lesznek megtervezve, hogy adott esetben akár 2 autó is fogadhasson róluk töltést, így egy időben négy e-autós is töltheti majd autóját.

„Vezető szerepet kívánunk betölteni az ultragyors villámtöltőket üzemeltető töltőállomások között” – ezt már Patrick Wendeler, az Aral egyik vezetője nyilatkozta.

Az új töltők elsőként a brandenburgi Wuppertal és Wollin területén lesznek majd elérhetőek, néhány héten belül. Az Aral elmondása szerint a további töltők telepítésénél fontos szempont lesz az elektromos hálózat bővíthetősége, így a következő helyszínek meghatározása ezen elv mentén halad.

Az Aral villámtöltőin a tervek szerint a fizetési elehetőségek között lesz a PayPal, bank és hitelkártyák, 3rd party szolgáltatók kártyái. A flottaüzemeltetőknek pedig érdemes lesz igénybe venni az „Aral Fuel & Charge Card” szolgáltatást.

De nem kell Németországig elmenni, ha hasonló példát szeretnénk látni, hiszen a MOL is üzemeltet ilyen szolgáltatást Plugee néven, így az ilyen – benzinkút területén lévő – villámtöltők egyre több helyen elérhetők Magyarországon is!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!