Ennyibe kerül a tisztán elektromos Mercedes EQV buszlimuzin Magyarországon

0

Megérkezett hivatalosan is az EQ termékcsalád második tagja. Az EQC SUV után már rendelhető státuszba került az EQV furgon Magyarországon is, melyről első körben 2019 márciusában számoltunk be.

Az EQV a harmadik tisztán elektromos furgon a Daimler háza tájáról (eVito, eSprinter), míg a fentebb leírtak értelmében ő a második tagja a Mercedes-Benz tisztán elektromos EQ termékcsaládjának. Míg a két korábbi elektromos furgon külsőre semmiben sem tér el a belsőégésű motorral szerelt kivitelektől, az EQV bőven hozza a saját egyéniségét, nem keveset merítve az EQC megoldásaiból.

Műszaki adatok tekintetében elmondhatjuk, hogy egy 150 kW-os elektromos motor teljesít szolgálatot a furgonban, míg a lítium-ion akkupakk úgy helyezkedik el a padlólemezben, hogy nem vesz el helyet a belső térből. Ennek kapacitása 100 kW, amiből 90 használható fel. A 11 kW-os AC fedélzeti töltő Delphi gyártmányú és háromfázisú. A DC villámtöltés maximális teljesítménye 110 kW lehet, de vélhetően egy 84 kW körül alakulhat a valóságban.

Tehát a Mercedes EQV buszlimuzin megkapta a magyarországi árát, ami nettó 20 210 000 forinttól indul (bruttó 25 666 700)

A négy színű standard fényezés díjmentes, azonban 374 269 forintért további 7 metálfényezés választható. Csomagszinten is megannyi választható extra várja a vásárlókat, különösen az EQ csomagok:

Az üléseket is kedvünkre változtathatjuk az utastérben, továbbá alapfelszereltség a 11 kW-os AC fedélzeti töltő!

Az EQV hatótávja akár a 357 kilométert is elérheti egyetlen töltéssel. Az EQV átlagfogyasztása kombinált tesztciklusban: 28 kWh/100 km, míg a végsebesség alapesetben 140 km/h, de opcióként kérhető hozzá a 160 km/h sebesség elérésének lehetősége is.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!