A Svéd startup a Northvolt, aki nagy összegű támogatást kapott többek között a Volkswagentől is, most bemutatta az új saját helyhez kötött energiatároló rendszerét, amely akár a Tesla által gyártott Powerpack és Megapack méltó ellenfele is lehet.

Hirdetés

A Northvolt egy akkumulátortechnológiával foglakozó startup, melyet két korábbi Tesla vezető alapított, akik egyébként még részt vettek a nevadai Gigafactory 1 munkálataiban is. A svéd startup a nagyvállalatok támogatását egy Svédországban lévő akkumulátorgyár felépítésére kapta.

A Volkswagen amellett, hogy befektetett a gyár építésébe, megegyezést kötött a Northvolttal egy másik gyár felépítésére is, ahol egy közös vállalkozás keretein belül a VW autóiba fognak akkumulátorokat gyártani. A megállapodás már tavaly megszületett.

A cég arra készül, hogy megpróbálják a Gigafactory Nevada sikereit Európában reprodukálni úgy, hogy a Volkswagen járműveibe szállítanak akkumulátorokat.

Azonban nem csak ebben követik a Tesla példáját, ők is meg akarják valósítani a saját helyhez kötött energiatároló rendszerüket

Úgy tűnik, hogy ezt most sikerült is Voltpack néven, a Vattenfallal közösen megalkotniuk. A robosztus szerkezet lítium-ion akkumulátorelemekből épül fel, és a dízel generátorok emisszió mentes alternatívájának szánják.

A cég hangsúlyozza az eszköz mobilitását és sokoldalúságát, a felhasználási területe pedig hasonló, mint a Tesla termékeinek. Távoli hálózatok táplálása, gyenge hálózatok megerősítése, az elektromos járművek töltésének támogatása és az energiafelhasználás kiegyenlítése.

Emad Zand a Northvolt elnöke elmondta, hogy szerintük hatalmas a piaci igény az ilyen rugalmas megoldások iránt. A Voltpack rendszert úgy tervezték, hogy az ügyfelei számára egy olyan megoldást biztosítson, amely kombinálható, újra telepíthető és összekapcsolható. Ebben pedig a kezdetektől fogva nagy segítséget jelentett a Vattenfall.

Torbjörn Johansson, a Vattenfall vezetője szerint az újfajta energiarendszerekre való átállással együtt újfajta energiatároló rendszerekre is szükségünk van.

A leírás alapján a Voltpack többféle kapacitással is kapható lesz, 245 kW-tól kezdve egészen akár 1225 kW-ig terjedően.

A termék egyelőre csak a Vattenfallnál elérhető, de dolgoznak azon, hogy a jövőben más értékesítőknél is kapható legyen.