Hivatalos: 2020 végén érkezik a Porsche Taycan Cross Turismo

0

Megtetszhetett a Porsche vezetőségének az elektromos meghajtás, vagy éppen az az által generált hatalmas érdeklődés, de az biztos, hogy a Taycan sikere után nem akarnak sokat várni a következő nagy dobásukkal, ami a Taycan crossover-jellegű testvére lesz, a Porsche Taycan Cross Turismo.

A Cross Turismo eddig ismert főbb paraméterei:

– több, mint 500 km hatótáv, NEDC szerint
– végsebesség 250 km/h
– 100 km/h gyorsulás, kevesebb, mint 3,5 másodperc
– 200 km/h gyorsulás, kevesebb, mint 12 másodperc
– dupla elektromos motor és összkerékhajtás
– 440 kW teljesítmény
– ultragyors villámtöltési képesség – a hatótáv 80%-a (400 km) kevesebb, mint 15 perc alatt rendelkezésre áll így, 100 km hatótáv pedig 4 percen belül.

Az elérhető angol sajtóközlemény igen sok fontos információt közöl a Taycan-testvérekről, többek között a Taycan által eddig elért számokról, a Taycan Cross Turismo 2020-as bevezetéséről, valamint arról, hogy a Porsche Macan is elérhető lesz tisztán elektromos kivitelben, ahogyan arról már több pletyka is volt eddig[TS1] . Julian Baumann, a Porsche SUV-részlegének vezetője még tavaly ősszel elárulta, hogy az elektromos Macant a Porsche a saját PPE platformjára építi az Audival együttműködve. Hasonlóan a Taycan-hoz, a Macan-nak is több verziója lesz, de a legfontosabb a Porsche számára a Macan Turbo S.

Két elektromotor hajtja majd az SUV-t, melyek 700 lóerőt és 1016 Nm nyomatékot ad majd a legerősebb Macan-nak. További jó hír, hogy a Macan a Taycan 800 voltos standardjait viszi tovább, és a PPE platformnak köszönhetően aerodinamikusabb lesz, ami fontos szempont, mivel az alvázra erősített akkumulátorok majdnem 600 kilót nyomnak. Visszatérve a Taycanra, az alábbi kis infografikát ajánljuk olvasóink figyelmébe:

A Porsche 2024-ig közel 10 milliárd euró elköltését tervezi a hibrid és a tisztán elektromos meghajtás beépítésébe és fejlesztésére. Mindez érthető lépés annak fényében, hogy a tavaly szeptemberi Taycan premierig már 30 000 komolynak mondható érdeklődést kapott a típusra a Porsche, amiből 15 000-en már a papírokat is kitölthették vásárlási szándékuk megerősítésére. A Taycan és az elektromos Macan változatok gyártási volumennövelése miatt a fent említett 10 milliárdból 600 millió euró jut a lipcsei gyár felkészítésére.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!