A Tesla emailben kéri a Model Y vásárlókat, változtassák meg konfigurációikat annak érdekében, hogy hamarabb szállítsák az autóikat, utalva ezzel arra, hogy a termelés jelenlegi sebessége meghaladja a gyártásba bevont, kész vásárlói konfigurációk jelenlegi igényeit.

Eddig az autógyártó azokkal az ügyfeleivel lépett kapcsolatba, akik ötülésesre konfigurálták az előrendelt Model Y Performance, vagy Model Y Long Range AWD modelljeiket az Egyesült Államokban. Az üzenet lényege az volt, hogy megerősítsék a március második felére ígért szállítást. A fent említett modellek az első változatok, melyek gyártósorba kerültek.

Azonban most a Tesla azokat a vásárlóit is felkereste, akik három üléssorral, hétüléses verzióban rendelték meg az e-SUV-okat. Számukra azt javasolja a Tesla, hogy változtassák meg a konfigurációt ötülésesre annak érdekében, hogy a következő hónapban megkaphassák autóikat.

Hirdetés

 A Tesla üzenetének egyik részlete, melyből egyértelműen kiderül a cég kívánsága:

„Ha a következő hónapban szeretné megkapni vadonatúj Model Y-át, akkor rendelését hozzáigazíthatja a szokásos ötüléses belső térhez, eltávolítva a 3000 dolláros hétüléses belső lehetőségét, csökkentve ezzel a végső vételárat is. Vegye fel a kapcsolatot Tesla tanácsadójával, és frissítse megrendelését még ma!”

A gyártó hozzátette, a hétüléses Model Y csak a következő évben, 2021-ben kerül gyártásba.

A Tesla a múlt hónapban bevételi eredményeinek ismeretében megerősítette, hogy a kaliforniai freemonti gyárban már megkezdték az új modell gyártását, a tervezett kezdésnél hamarabb, ugyanis az eredeti ütemterv szerint nem kezdődött volna meg a termelés 2020 januárjában. Valószínűleg az előrehozott indulásnak is köze van a konfiguráció-változtatásra ösztönző e-mailekhez. Ha igazak a Tesla nyilatkozatai, és tényleg kiszállítják márciusban az első Y-t, az azt fogja jelenteni, hogy a bemutatása után mindössze egy évvel már a tulajdonosoknál lehetnek az elektromos SUV-k. Meggyőző eredmény, nem igaz?

Elon Musk vezérigazgató korábban elmondta, Freemontban minden héten 1000 új modell fog legördülni a gyártószalagról (vagy hajtogatószalagról, ha úgy tetszik). Egészen az év nyaráig tervezik tartani ezt a tempót. A Tesla soha nem erősítette meg az előzetes megrendelések számát, melyek a Model Y-ra érkeztek a jármű tavalyi bevezetése óta, de látva a mostani lelkesedésüket a gyártásban, valószínűleg van dolguk bőven.

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.