A Porsche ezen a héten nyitotta meg Európa jelenleg legnagyobb teljesítményű töltőállomását a lipcsei üzeménél. 12 darab 350 kW-os DC villámtöltővel és 4 darab 22 kW-os AC töltővel, melynek így az összteljesítménye 7 megawatt. Márciusig pedig mindenki, márkától függetlenül ingyenesen használhatja.

Hirdetés

Gerd Rupp, a lipcsei gyár igazgatóságit tagja így nyilatkozott:

„A 9-es, 14-es és a 38-as autópálya között elhelyezkedő új töltőpark jelentősen gazdagítja a közép-németországi töltési infrastruktúrát. Minden elektromos és plug-in hibrid járművet szeretettel várunk. Örülünk, ha az új töltőparkunk vonzó lesz a Lipcse környéki e-autósoknak és az átutazóknak is.”

Természetesen a Porsche legfőbb célja bemutatni a jövőbeli töltési-stratégiájukat. A lipcsei töltők lehetővé teszik a Taycan tulajdonosoknak, hogy 5 perc alatt majdnem 100 kilométernyi hatótávot „tankoljanak”. Az 5 százalékról 80-ra való töltés pedig mindössze 22,5 percet vesz majd igénybe.

A 800 voltos rendszerének köszönhetően jelenleg a Taycan az egyetlen elektromos autó, mely tudja használni a 350 kW-os töltést. Azonban a maximális töltéssel is csak 270 kW-ot vesz fel, a 93 kWh kapacitású akkumulátor élettartamának megőrzése érdekében. A jövőbeli Taycan modellek azonban már elérhetik, vagy akár meg is haladhatják a 350 kilowattos értéket.

Az ide érkezők a látogatói kapun juthatnak be. Amíg áramlanak az elektronok, a jármű tulajdonosai akár a Porsche látogatóközpontban található járműtörténeti kiállítást is megtekinthetik.

Február 19-én a lipcsei gyárban vette át az első német vásárló a Taycan-ját, ahol a Porche egyébként a Panamerát, Cayanne-t és a Macant gyártja. A Taycan gyártása pedig Zuffenhausenben történik. A gyár állítása alapján azonban náluk is fog elektromos Porsche készülni, méghozzá a Macan villany változata.

A Porsche amerikai főhadiszállásánál, Atlantában is van egy hasonló töltőpark, egyelőre jóval kisebb teljesítménnyel.  A jövőben itt is hasonló mértékű fejlesztések várhatóak.

Érdekesség, hogy az USA-ban a Porsche kezdeményezése nem számít annyira kirívónak, mint Európában, Az Electrify America töltőhálózat a jövőben 300 helyszínre telepít 350 kilowattos villámtöltőket, hogy az ország még inkább átjárható legyen elektromos autóval is.