Los Angeles városvezetése elhatározta, hogy a szemétszállító flottáját teljesen elektromosra alakítja, ehhez pedig az első lépést is meghatározták, 2022-től nem vásárolnak belső égésű motorral szerelt kukásautókat. Amerika második legnagyobb városa az egyik legjelentősebb szereplője a városi szállítás megújulásának, fejlesztésének és fejlődésének, minden bizonnyal további cselekvésre buzdítva ezzel a támogatókat és más önkormányzatokat is. Több teherautógyártó is belevágott az elektromos hajtás fejlesztésébe az utóbbi években, főként városi és városközi szállítmányozásra optimalizált járművekkel.

Hirdetés

Egy elektromos kukásautó például mind működési idejét, mind funkcióját tekintve kiváló megoldás. Ezek az autók hatalmasak, így bőven van hely a nagy kapacitású akkumulátorok számára. Folyamatosan elindulnak és megállnak, emiatt kiválóan ki tudják használni a fékezésből származó visszatáplálást, végül rengeteg nyomatékra van szükségük alacsony sebességen, amire ideálisan csak az elektromos motorok képesek. Jól mutatja az ötlet hasznosságát, hogy a Tesla egyik társalapítója, Ian Wright régóta javasolja a változtatást. 

Azzal, hogy a szemétszállító cégek áttérnek az elektromos hajtású gépekre, sok olyan hatás kiküszöbölhető, amelyeket az emberek kevésbé szeretnek a lakókörnyezetükben tudni. A koszos, hangos, büdös és undorító kukáskocsik ideje lejárt, és ha minden rossz tulajdonságuk nem is orvosolható, legalább azokon változtassunk, amiken lehet. 

Los Angelesnek évtizedek óta gondot jelent a légszennyezés visszaszorítása is. Radikális lépésekkel mostanra sikerült csökkenteni a kibocsátást, és így a levegő elkezdett tisztulni. A további javuláshoz erősen hozzájárulhatnak majd az elektromos hajtású járművek, ezért szükség lenne az átállásra minden városi szállító cégnél (például a US Postal Service is csatlakozhatna). Vannak azért kezdeményezések, a UPS például 10 000 darab szállítóautót rendelt a flottájába. Ennek a lépésnek köszönhetően pedig a cég működési költségei kevesebb, mint felére csökkenhetnek. 

A város egyébként kitűzte azt a célt is, hogy 2045-re teljesen megújuló forrásokat használva biztosítsák energiaszükségletüket, ami azt fogja jelenteni, hogy az elektromosan hajtott járművek töltése során sem olyan energiát használnak majd, amit valahol máshol szennyező módon állítottak elő.

A környezeti előnyökön túl (melyek költséghatekonynak számítanak a lakosok egeszségügyi költségeinek szempontjából is) a változás valódi, jelentős hatással lehet a californiai város lakosainak kiadásaira. 

A mostani döntést pedig annak ismeretében kell megítélnünk, hogy a most megvásárolt belső égésű, fosszilis energiahordozókkal működő járművek még 10-20 év múlva is az utakon lesznek, így ez a döntés egy befektetés, ami majd 10-20 év múlva fog megtérülni. De akkor meg fog, Los Angeles jó úton halad: a város körüli hegyek évekkel ezelőtt még nem is látszottak a szmogtól, pár év múlva pedig igazán tiszta lehet a városi levegő egy olyan metropoliszban, ahol ennek biztosítását csak agresszív változásokkal lehetett elérni. Mindezek követendő példaként kellene, hogy szolgáljanak a világ többi egészségtelenül szennyezett nagyvárosa számára.