Hamarosan megérkezhet a 650 kilométer hatótávú Tesla

0

Alig egy hete, hogy megírtuk, számos dolog frissülhet idén a Tesla Model S-ben és az X-ben. Pár napja pedig újabb érdekes dolgok láttak napvilágot!

A Tesla évek óta csak úgy szerepel a köztudatban, hogy a legnagyobb hatótávú elektromos autó. Igen, de a kaliforniai e-autó gyártó nem állt meg egy helyben és folyamatosan fejleszti a modelljeit. Akár szoftveresen, vagy akár évente hardveresen. A Teslától már többször hallhattuk, hogy az idei évben jelentős akkumulátorokkal kapcsolatos előrelépésekre számíthatunk. Elon Musk pedig a nemrég közzé tett 2019-es negyedik negyedéves pénzügyi jelentés után elárulta, hogy hamarosan ismét megnő a Model S hatótávja!

Elon Musk szerint nem kell sokat várnunk arra, hogy bemutassák az akár 400 mérföldes, 644 kilométeres hatótávú Model S-t. Továbbá Musk elárulta, hogy nem fogják a jelenlegi 18650-es cellákat lecserélni a Model 3-ban használt 2170-es cellákra, ugyanis a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően tovább javították a cellák kémiai tulajdonságait.

Ennél többet sajnos nem árult el a Tesla CEO, de ha tippelnem kellene akkor a nagy durranás és a 650 kilométeres hatótávú Model S leleplezése valamikor áprilisban lesz mikor a Tesla bemutatja a legújabb akkutechnológiáját a „Battery Day” napon!

Ide kattintva csatlakozz a legnagyobb és legaktívabb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!