Angliában nagy siker a teljesen elektromos MG ZS EV

0

A britek egyik ikonikus márkája, az MG (ami jelenleg a kínai autóipari SAIC tulajdona) sem akar tétlen maradni és úgy döntöttek, hogy forma szempontjából nem bízzák a véletlenre a dolgot és egyik népszerű modelljük, a ZS fogja megkapni az elektromos hajtásláncot. A (számunkra) fura típusnév egy 2017 óta létező, belsőégésű motorral szerelt típust rejt, amit jelenleg is árusít az MG Angliában. Az MG 2018-ban összesen 9.049 autót értékesített a briteknél, így hát nem meglepő, hogy a tisztán elektromos modellre is nagy lesz a kereslet!

Múlt héten az MG megosztott egy videót melyben bemutatja, hogyan készül az első elektromos modelljük akkumulátora:

A tisztán elektromos MG ZS árusítása múlt héten kezdődött, ennek apropójaként az MG egy bevezető akciót is meghirdetett melyben megduplázzák az állami támogatást és további 3500 font árengedményt kínálnak az első 1000 darab megrendelt autóra.

Így akár 18 ezer fontért elhozható a 25 ezer fonttól induló elektromos modell, ami mindössze 5 ezer fonttal kerül többe mint a típus hagyományos belsőégésű meghajtással szerelt változata. Plusz ráadásként az MG otthoni fali töltőt is ad az autó mellé! Ez az akció pedig igencsak felkeltette a vásárlók érdeklődését, ugyanis az első héten 750 foglalás érkezett az MG ZS EV-re.

Az MG ZS EV fontosabb jellemzői:

  • 262 km WLTP hatótáv
  • 44,5 kWh kapacitású folyadékhűtéses akkumulátor (CATL cellák)
  • 9 másodperc 0-100 km/h gyorsulás
  • 105 kW (143 Le) és 353 Nm villanymotor
  • elsőkerék meghajtás
  • 6,5 óra 0-100% töltési idő 7 kW AC fedélzeti töltővel
  • 43 perces 0-80% DC villámtöltés

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!