Többször felmerült már bennem ez a kérdés!
Tavaly szeptember közepén mutatta be a MEB platformját a Volkswagen. A német gyártó ezzel a padlólemezzel akarja megváltani a világot, azaz erre a platformra kívánja majd felépíteni a jövő elektromos autóit a VW. Jegyezzük meg: MEB (Modularer Elektrifizierungsbaukasten) platform, bizonyára még sokszor hallani fogjuk a nevét. Legalábbis bízom benne!
A VW a MEB padlólemez bemutatásával egyben elindította az “Electric for all” kampányát is, melynek célja igen impozáns: vonzó elektromos modellek millióit legyártani és azt elérhető áron kínálni széles tömegeknek. A hamarosan érkező I.D. család is ezen a padlólemezen alapul majd, kedve az I.D. NEO-val, ami 2020-ban érkezik a piacokra. Az utána következő 1-2 évben pedig érkezik a VIZZION szedán, a CROZZ crossover és a BUZZ mikrobusz 2022-ben.
A múlt hét pedig ismét aktívnak mondható volt a Volkswagen háza táján, ugyanis olyan autókat láthattunk elektromos meghajtással melyek eddig nem igazán szerepeltek a VW elektromosítási kampányában. Első körben megérkezett a Tigaun „ruhája” alá bújtatott tisztán elektromos modell, majd pedig egy Golf Sportsvan kasztnijába épített elektromos modell is felbukkant. Azonban az is lehet, hogy a VW csak így rejti el és teszteli a legújabb elektromos meghajtást, esetleg akkumulátor technikát.
Mindenesetre sokakat meglepetésként ért az a hír is, hogy a német gyártó kitalálta, hogy megosztja a többi autógyártóval a MEB platformot (nyilván jó pénzért).
Ezzel a lépéssel pedig egy autóipari globalizációt indítana el a Volkswagen, amellett, hogy jelentősen csökkentenék a saját fejlesztési költségeiket miközben megkönnyítenék a maguk és más gyártók dolgát is a fejlesztések területén.
Michael Jost, a Volkswagen márka stratégiai vezetője egy interjúban így nyilatkozott: „Azt gondolom, hogy ezen a területen az iparág előfutárai vagyunk a költségek és a méretezhetőség szempontjából. Szeretnénk hozzáférést biztosítani a MEB platformhoz, hogy az egész iparágnak elérhetővé váljék. Ez a lépés pedig egy paradigmaváltást jelent számunkra.”
Állítása szerint már több márkával egészen előrehaladott tárgyalásokról van szó. Sajnos márkát nem árult el, de több mint valószínű, hogy az egyik ilyen a Ford. Ugyanis január közepén globális szövetséget kötött a Volkswagen AG és a Ford Motor Company.
A stratégiai vezető szerint a hamarosan megjelenő kompakt I.D. e-autójuk után egy jóval megfizethetőbb tisztán elektromos érkezhet. Azonban arra még várni kell úgy 2023-2024-ig, erről már többször írtunk. Egyébként a MEB padlólemezzel 27 modellt akar a VW piacra dobni 2022-ig.
Tehát tényleg komolyan gondolják az elektromos autózást? Látnak benne annyi potenciált, hogy megérje nekik? Ezért ez a nagy igyekezet? Sokak szemében már végleg leírta magát a VW, viszont úgy gondolom, hogy egy esély mindenkinek jár. Ezért bízom benne, hogy összejön nekik és minél több e-autót le tudnak majd gyártani az ígért határidőre. Neked mi a véleményed? Oszd meg velünk és olvasóinkkal! Várunk szeretettel a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/