Országosan 110 naperőművet épít 48 milliárd forintból az MVM

0

Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig – jelentették be szerdán Kecskeméten.

Mogyorósy Tamás, az MVM-csoport termelési igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a 110 fotovoltaikus kiserőművet hét projekt keretében építik meg. Ezek közül az NKM Áramhálózati Kft. területén, a dél-kelet magyarországi régióban 19 darab 0,5 megawatt beépített teljesítményű kiserőművet létesítenek. Az Árpádhalom, Békéscsaba, Cegléd, Gerendás, Hódmezővásárhely, Jánoshalma, Kecel, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kötegyán, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Soltvadkert, Szegvár és Újkígyós településekre tervezett kiserőművek beruházási költsége mintegy hatmilliárd forint. Ezek közül 14 helyszínen megkezdődött a kivitelezés, 5 településen pedig már be is üzemelték a kiserőműveket.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

A termelési igazgató hangsúlyozta: a 110 erőmű évente átlagosan 110 gigawattóra villamosenergia-termelésre lesz képes. Ez a mennyiség több mint 50 ezer háztartás éves energiaszükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten közel 12 ezer tonnával csökken az országos szén-dioxid-kibocsátás – tette hozzá Mogyorósy Tamás.     Gaál József, az MVM Hungarowind Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: az MVM-csoport hosszú távú stratégiájának jelentős része a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek hasznosítása. Ennek jelenlegi legfontosabb eleme a Solar projekt.

Az országosan 110 naperőmű megépítésével és beüzemelésével az MVM Magyarország legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelőjévé válik – tette hozzá.     Az ügyvezető kiemelte: a projekt teljes összértéke, mintegy 48 milliárd forint, amelynek nagyjából 35 százalékát európai uniós és magyar állami támogatás fedezi.     Gaál József kiemelte: a kivitelezési és beüzemelési munkálatok idén nyár végén Cegléden és Újkígyóson kezdődtek meg, és a projekt várhatóan 2019 év végéig valamennyi helyszínen lezárul.     A sajtótájékoztatón beszélt Kecskemét alpolgármestere, Gaál József is, aki elmondta: a város környékére telepített négy kiserőmű is része annak a folyamatnak, amelyben – összhangban az országos törekvésekkel – a város vezetése is elkötelezett. Annak érdekében, hogy Kecskemét egy élhető és egészséges, „zöldváros” legyen, egyebek mellett jelentős számban létesítettek a város intézményein napelemes rendszereket, amelyek az elektromos autótöltők energiaellátását is biztosítják.

forrás: MTI

[ads_pro_ad_space id=”6″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!