Lengyel sajtóértesülések szerint az LG Chem annyi megrendelést kapott különböző gyártóktól, hogy a nem rég beindított gyár kapacitása kevés lesz.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tavaly megcélzott évi 100 000 elektromos autóhoz való akkucsomag legyártása alulméretezett terv volt. A tavaly beindított akkumulátorgyár a lengyelországi Wroclawban található és az első gyártósorok már üzemelnek, miközben továbbiak már kialakítás alatt vannak.

Igény pedig lenne az LG Chem celláira, hiszen többek között olyan autógyártók állnak sorba értük, mint a Daimler, Jaguar, Renault, Volkswagen Csoport és a Volvo. Talán pont ezért is nyilatkozott az ügyben Jong Hyun Kim (president of LG Chem Energy Solutions), miszerint 2-3 éven belül a mostani éves 10 GWh gyártói kapacitásról fel kívánnak menni 70 GWh-ra, ami már közel 1 millió e-autónak lenne elég. Arról nem beszélve, hogy egy ilyen volumennövelés rendkívül megerősítené a cég pozícióját az európai piacokon is.

Ha ez nem volna elég jó hír, akkor mondunk még egyet: értesülések szerint az LG Chem a kapacitásbővítést egy esetleges újabb gyár építésével segítené elő 2019-ben, ami nem feltétlenül csak Lengyelországban létesülhetne. Elég egy kicsit eltekinteni a lengyel határ felett és már fel is tűnnek hazánk színei, ahol most is jelenleg olyan nevek gyártatnak, mint az SK Innovation, a Samsung SDi, vagy a BYD.