SK Innovation – újabb akkumulátor gyár választotta Magyarországot

0

Elektromos akkumulátorgyár épülhet Komáromban, ismerteti több nagyobb külföldi oldal (pulsenewstheinvestor)

Magyarországot választotta első európai gyárának Dél-Korea egyik vezető cége az SK Innovation. Dél-Korea első és legnagyobb energetikai-kémiai cége Magyarországon, Komáromban építi fel első európai elektromos autó akkumulátorgyárát. Itt harmadik és negyedik generációs lítium-ion akkukat fognak gyártani. Éves termelési kapacitása pedig elérheti a 7,8 gigawatt/óra, ami kb 250.000 elektromos járműre elegendő.

A gyár építése 2018 februárjában kezdődik és előre láthatóan 2020 januárjában már meg is kezdődhet a termelés. Az információról szóló hírek egy része szerint a beruházás mintegy 800 milliárd wonba, vagyis 734 millió dollárba fog kerülni. Ez átszámítva 218 milliárd forintnak felel meg.

A mostani beruházás tovább javíthat Komárom helyzetén, hiszen a Nokia-gyár 2014 végi megreccsenése közvetve és közvetlenül is komoly hatással volt a térségre. Az elmúlt pár évben viszont újabb cégek fedezték fel maguknak a régiót, hiszen autóipari beruházások mellett a kínai BYD is Komáromot választotta magának az első európai elektromos autóbusz gyárának. A több mint 6 milliárd forintból megvalósuló üzemet idén áprilisban avatták és évi 400 elektromos busz gyártására képes.

Magyarországon nem ez az első jármű-akkumulátor gyár, hiszen 2017 májusában Gödön avatták fel a Samsung 100 milliárd forintos beruházásban létrejött elektromosjármű-akkumulátor gyárat.

Több kelet-európai ország is versenyzett a gyárért, végül Magyarország került ki győztesként a 9%-os társasági adónak köszönhetően.

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!