Európában egyedüliként fog e-autók akkumulátoraihoz rézfóliát gyártani Tatabányán a Doosan

0

A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.

A beruházás bejelentésén szerdán Budapesten Szijjártó Péter közölte, hogy a 181 munkavállalót foglalkoztató új üzem Európában egyedüliként fog elektromos autók akkumulátoraihoz rézfóliát gyártani.
A cég évente 2,2 millió jármű számára állítja elő a nélkülözhetetlen alkatrészt, amelyből várhatóan Kínába és az Egyesült Államokba is szállítanak – tette hozzá.

A miniszter szerint belföldi keresletet is kielégíthet a tatabányai üzem, hiszen az Audi már megkezdte az elektromos motorok sorozatgyártását Magyarországon, és a BMW is árammal hajtott autók előállítására készül Debrecenben. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországnak minél több hasonló beruházást kell az erős nemzetközi versenyben elnyernie, hogy az autóipar új korszakában is sikeres lehessen.

Az ágazat – mint mondta – a magyar ipari termelés 28,8 százalékát adja, termelési értéke tavaly meghaladta a 8100 milliárd forintot, ennek 91,7 százaléka külföldön talál vevőre. A politikus szerint a magyar autóipari teljesítmény idén felülmúlhatja a tavalyi termelési rekordot. Szijjártó Péter üdvözölte egyúttal, hogy Tatabányára rövid időn belül már a harmadik nagy értékű befektetés érkezik, Dél-Korea pedig a legjelentősebb beruházók egyike Magyarországon. A távol-keleti államba irányuló kivitel a tavalyi 500 millió dollárt követően már az idei első 8 hónapban meghaladta a 310 millió dollárt, a kereskedelmi forgalom pedig 54 százalékkal bővült tavalyhoz képest – közölte. Bencsik János, a térség fideszes országgyűlési képviselője stratégiai áttörésnek nevezte a beruházást a Tatabánya-Környe ipari park történetében.

Az itt működő cégek sikerében a jól képzett magyar munkaerőnek is része van, a beruházók pedig hozzájárulnak a térség fejlődéséhez – tette hozzá. A Doosan Group európai elnöke közölte, hogy az évi 50 ezer tonna gyártókapacitású üzem építése még idén elkezdődik, és várhatóan 2019 második felében ér véget. ű

Jongwoo Kim a beruházástól a cég piaci részesedésének bővülését várja, és arra számít, hogy a tatabányai gyár termékei iránt rohamosan fog nőni a kereslet a következő években. A vállalat előrejelzése szerint – mint mondta – a rézfólia iránti 75 ezer tonnás éves kereslet az elektromos autózás fellendülésének köszönhetően 2025-re 955 ezer tonnára nőhet, a bővülés üteme tehát jelentős, megközelítheti az 50 százalékot évente. Az 1896-ban alapított Doosan 2017-ben 17 milliárd dollár árbevételt ért el, 37 országban 38 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

forrás: MTI

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]
[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva beléphetsz elektromos autós fórumunkba!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!