Nissan LEAF túra folytatása Szlovéniában

0

Az előző napi Bled-tó és az 1611 méter magason levő Vrsic hágó után délre indultunk, mégpedig Európa egyik leglátogatottabb barlangrendszeréhez, a Postojnai cseppkőbarlanghoz. A Postojnai cseppkőbarlang Szlovénia világhírű látványossága és egyedülálló természeti értéke. Varázslatos földalatti világ!

Reggel 8 órakor indultunk, 100%-ra töltött akkuval és 317 kilométer megtehető távolsággal. A barlang parkolójáig 50 kilométert tettünk meg autópályán 120-as tempóval, sajnos néhol csak 60-al mivel felújították a pályát és ezért sávelhúzással is találkoztunk, amit meglehetősen rutinosan kezelt a ProPilot rendszer. Igaz, néha elvesztette a fonalat, de egy hangos pittyenéssel visszaadta a vezetést. Készültem is rá, ezért nem ért meglepetésként, inkább csak az, hogy a sárga ideiglenes vonalat is észlelte.

A cseppkőbarlangba érdemes mielőbb elindulni, mert csúcsidőben nagyon sokan vannak és sokat kell a sorban állni, hogy megvehessük a jegyünket. Ami parkolóval, cseppkőbarlang és várbelépővel 88 euró. De megéri!

A Predjama sziklavárhoz, 74%-al és 207 megtehető kilométerrel érkeztünk, 13,4-es átlagfogyasztással. A szállástól pedig 62 kilométert jöttünk. Meg sem fordult a fejünkbe, hogy itt töltsünk. Simán bírta a LEAF!

Lovagvár után, ezen az útvonalon vissza mentünk a szállásra, majd a belvárosba vettük az irányt. A Ljubljanai vár melletti töltőhöz 45%-al értünk és 123 kilométer megtehetőt jelzett még az autó számítógépe. Az átlagfogyasztásunk pedig a teljes 955 kilométeres szakaszon 13,5 kWh/100km-re változott. Ljubljanában is megnéztük ezen a délután a várat, de egyáltalán nem tetszett!

Majd egy finom pizza után vissza a kocsihoz, ami 98%-ra töltődött fel és 282 kilométert tippelt a számítógép. Ekkor este már nem töltöttem az autót, csak leparkoltam a szoba ablakával szembe.

Másnap reggel 95%-os töltöttséggel és 278 kilométeres megtehető távval elindultunk a Vintgar szurdok felé ami körülbelül 58 kilométerre volt a szállástól. Ide is ajánlott korán érkezni, mivel már 10 óra után kígyózott a sor a kasszánál. A szurdok után a Bohinj-i tóhoz mentünk, ahova 58%-os töltöttséggel és 148 kilométer megtehetővel érkeztünk. A szállástól az összes út hossza 88 kilométer volt. Reggel le kellett nulláznom az első útvonal számlálót, mivel 999.9-nél nem fordul át, nem tud tovább mérni. Ez mondjuk egy negatív pont. Nullázás után értelemszerűen az átlagfogyasztás is magasabbról indult, mivel az autópályán kellett nullázni.

A tónál szintén ingyenesen lehetett tölteni az e-autókat. Egyedül a parkolásért kellett fizetni, ahogy látni az alsó képen nincs kiegészítő tábla a töltő mellett. Ami pozitív, hogy nem foglalták a belsőégésű autók a helyet, pedig tiltó tábla sincs kirakva! A parkolás pedig itt is 2 euró óránként, továbbá nem éri meg olyan helyre megállni ahol nem szabad (út mellé) mert a „közteresek” folyamatosan ragasztgatták a bal oldalai ablakra a piros kis csomagokat.

90%-os töltöttséggel és 244 kilométer megtehetővel irány vissza a szálláshoz. Az út 80 kilométer a GPS szerint, mi 89-et mentünk, az átlagfogyasztás is elég baráti lett. Pedig Bled-től autópályáztunk, igaz csak 100-110-el a nagy forgalom miatt.

A szállásra 60%-al és 145 kilométer maradékkal értünk.

Ekkor ismét felraktuk tölteni az autót, mivel másnap reggel indultunk Velencébe! Itt még izgalmasabb dolgok történtek, viszont a részletek már csak a következő részben fognak kiderülni…

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!